Romantikus utazás – 1O tipp utazó pároknak

Szakértő lélekbúvárok szerint egy romantikus utazás kétesélyes: vagy mennyei, vagy pokoli élmény a pároknak. Akár egy romantikus hétvégére indulunk, akár egy kalandos, nagy utazásba vágunk bele együtt, a közös vakáció számos olyan helyzettel szembesíthet bennünket, amelyek otthon általában nem okoznak problémát: ilyen például a tervezés stressze, a az utazás okozta kimerültség, az állandó összezártság. Ha tudatosítjuk a lehetséges buktatókat, akkor számos, az utazáshoz óhatatlanul kapcsolódó frusztrációnak vehetjük elejét. Íme néhány hasznos tipp romantikus utazásra készülő pároknak:

1. Utazás előtt határozzunk fektessünk le néhány szabályt, de ne túlságosan sokat

Előfordulhat, hogy párunk rossz szokásait otthon fel sem tűnnek, de annál zavaróbbak lehetnek ha egész nap össze vagyunk zárva egymással. Idegtépő lehet például ha társunk egész nap fütyörészik vagy éppen a körmét reszelgeti. Állapodjunk meg, hogy bizonyos rögzült szokásainkkal az utazás idejére felhagyunk. Nem lesz könnyű – hisz rögzült szokásokról van szó! – ám a tudatosítás és egy-egy gyengéd emlékeztető sokat segíthet!

2. Hölgyek, figyelem! Ne számítsanak rá, hogy mindig párjuk cipeli majd Önök helyett csomagjaikat

Úgy csomagoljunk, hogy utunk során saját poggyászunkat jórészt mi magunk fogjuk cipelni. Jól gondoljuk meg tehát, hogy tényleg szükségünk lesz-e arra az extra pár cipőre, illetve azokra a ruhadarabokra, melyeket utazásunk során bőröndünkből elő sem szoktunk venni. [Folytatás...]

Minimál invazív sebészet- korunk legkíméletesebb műtéti technikái

„Kulcslyuk sebészeti” megoldások, néhány centiméteres metszéssel akár öklömnyi miómákra?

„Modern világ, rohanó élet, nem jut időm semmire…” – miként ezt a Bikini együttes is énekli, életünk állandó rohanással van tele, mindennapi – munkahelyi és családi – teendőink mellett nem mindegy számunkra, mennyi időbe telik egészségügyi problémáink kivizsgálása, főként annak kezelése, esetleg műtéti úton történő orvoslása. Létezik erre megoldás: az egynapos sebészet!

Szeretnénk rövid idő alatt, esztétikai szempontból jó eredménnyel gyógyuló, lehetőleg kis fájdalommal, és ritkán szövődményekkel járó orvosi beavatkozások, operációk által gyógyulni? Esetleg a műtétet követően néhány napon belül újra teljes életet élni, és ismét munkaképessé válni? Napjaink ezen természetes elvárásainak a minimál invazív sebészeti technikák alkalmazása felel meg leginkább. Jelenleg ezek tekinthetők a legmodernebb műtéti beavatkozásoknak, melyek során a legkorszerűbb műszerekkel műtve az orvoscsoport lerövidíti a műtéti beavatkozást követően a fájdalom és a rehabilitáció időtartamát, a kozmetikai eredmény is lényegesen jobb, a későbbi szövődmények (pl. sérvek, gyulladások) előfordulása is ritkább. Nézzük, pontosan mit is jelent ez a kifejezés!

A minimál invazív sebészeti technikák egy gyűjtő fogalom, voltaképp az endoszkópia egyik fajtája. A hagyományos endoszkópiát már az 1800-as évek végén is ismerték, és a természetes testnyílásokon – mint például a szájüreg, végbél, húgycső stb. – diagnosztikai és terápiás céllal történő, lencsével szerelt cső alakú eszközök bevezetését értjük alatta. Azaz az egyes testüregekbe merev vagy hajlékony „csöveket” juttatnak be finoman, melyeken keresztül fényforrást, kamerát, fogó- és vágóeszközöket, szöveti mintavételre alkalmas tűket is vezethetnek az operálandó területekhez, szervekhez. Mostanság gyakran alkalmazzák gyomor vagy vastagbéltükrözésnél, esetleg hólyagtükrözéssel egybekötött kőeltávolításkor. [Folytatás...]

Bizonytalan adójogi helyzet bejelentése

2012. január 1-től újabb feladatot kaptak az ügyvédek a törvényalkotó jóvoltából, illetőleg az ügyvédek mellett az adótanácsadók, adószakértők is.
A bizonytalan adójogi helyzet bejelentéséhez ugyanis egy olyan jegyzőkönyvet kell csatolni, amelyet ügyvéd, adótanácsadó, adószakértő ellenjegyzett. A jogalkotó nyilvánvalóan a bejelentések kellő szakmai megalapozottságát kívánja biztosítani az ellenjegyzés intézményével.

1. Bejelentés az adóhatósághoz:

Az adózó (ideértve az adóbevallást benyújtó más személyt is) adóbevallásában bejelentheti az állami adóhatóságnak, hogy az általa az adóbevallásban feltüntetett fizetendő vagy visszaigényelhető adó összege azért lehet hibás, mert az adó megállapítása szempontjából meghatározó tényállásra irányadó jogszabályi rendelkezés általa elfogadott értelmezése tévesnek minősülhet.

2. A bejelentés határideje:

A bevallás benyújtására előírt határidő. A határidő elmulasztása esetén igazolási kérelem előterjesztésének nincs helye. [Folytatás...]

Biztosítási intézkedés

A bírósági végrehajtásról szóló törvény kétféle biztosítási intézkedésről rendelkezik. Az egyik a pénzkövetelés biztosítása, a másik a zárlat.

A biztosítási intézkedés célja, hogy biztosítsa a követelés későbbi kielégítése feltételeit.

A biztosítási intézkedés elrendelésének feltétele, hogy a végrehajtás feltételei nem állnak fenn, azaz a végrehajtható okiratot nem lehet kiállítani. Továbbá feltétel, hogy a végrehajtást kérő valószínűsítette; – a követelés későbbi teljesítése veszélyben van.

1. A biztosítási intézkedés elrendelése

A bíróság a biztosítási intézkedésről soron kívül, de legfeljebb 8 napon belül végzéssel dönt, és a biztosítási intézkedést elrendelő végzést haladéktalanul megküldi a végrehajtónak.

A bíróság a biztosítási intézkedést elrendelő végzést kézbesítteti a végrehajtást kérőnek, továbbá ha az adós cég, egyúttal a nyilvántartó hatóságnak, az ingatlan zárlatát elrendelő végzést pedig az adósnak is.

A biztosítási intézkedést elrendelő végzés elleni fellebbezésnek nincs halasztó hatálya.

A végrehajtó a biztosítási intézkedést elrendelő végzés kézhezvétele után haladéktalanul felhívja a végrehajtást kérőt az előleg rövid határidő alatt történő megfizetésére, a díjelőleg beérkezése után a biztosítási intézkedés végrehajtását haladéktalanul megkezdi. A biztosítási intézkedés végrehajtása esetén a végrehajtót eljárása kezdetén előlegként a teljes munkadíjnak és a várhatóan felmerülő készkiadásnak, illetőleg költségátalánynak megfelelő összeg illeti meg. [Folytatás...]

2008.07.12. Barátok közt, de nem a sorozat

Reggel megint beugrott hozzánk édesapám. Már meg sem kérdeztem, hogy mit hozott. Ha az így megy tovább, kórosan el fogok hízni egész családommal egyetemben. Lehet, hogy a zsírfelesleg-halmozásnál is károsabb folyománya ezeknek a reggeli látogatásoknak, hogy hihetetlenül elkényelmesedünk. Már csak a gyerekekben és Kata főnökében bízhatok, hogy kondícióban tartanak minket.
Kata remekbeszabott gyurmazsiráfot készített Verának, el is tettük, hogy kiszáradjon, amint azt a gyurmafát is, amit Vera készített a zsiráfnak. Én mindeközben versenyeztem Gergővel. A feladat az volt, hogy kivegyek hat tojást és némi sonkát a hűtőből, mielőtt Gergő odaér. Nem sikerült. Gergőnek van egy olyan speciális képessége, hogy a világ bármely pontjáról egy másodperc alatt ott terem, ha valaki kinyitja a hűtőajtót, illetve a wc vagy a fürdőszoba ajtaját. Most is úgy csapott le, mint egy éhes megalodon az ősvilág tengerében. Egy tubus ketchupöt zsákmányolt, ezt kinyitotta, és kedélyesen kiiszogatta a tartalmát. Mivel a rántottára mi is szerettünk volna ketchupöt tenni, elvettem tőle, de ez sem hozta zavarba, megszerezte a hűtőből a másik tubust. Ezt viszont nem sikerült kinyitnia, hát még ahhoz is volt képe, hogy idenyújtsa nekem, hogy nyissam ki. Mivel gyermekkorom rajzfilmhősének, a Kisvakondnak teljes szókészletét felhasználta kéréséhez (“tada, tada nem uda”), engedtem neki.
A sonkás rántotta igazán finomra sikerült Gergő be is kebelezett belőle vagy háromtojásnyit. Vera inkább másra használta a száját, ezért javasoltam, hogy játszunk evés közben csendjátékot. A nyertes, azaz Kata, kapott barackot (igazit). Vera szólalt meg elsőnek, aztán Gergő, aztán én szóltam valamiért rá a gyerekekre. Kata örült, hogy ilyen könnyedén legyőzött minket. Kerülgette a nevetés, amikor mesélte:
- Gondolkoztam, hogy szóljak-e Gergőnek, hogy vigyázzon, mert forró, de a barack fontosabb. [Folytatás...]

Elő a bőrönddel: „Sielés a földi paradicsomban” – a Schladming-Dachstein üdülőrégió

Az idei téli szezontól hamisítatlan világbajnoki hangulattal és feltételekkel várja vendégeit a Schladmin-Dachstein régió. A 4 heggyel (Hauser Kaibling – Planai – Hochwurzen – Reiteralm) körülvett csodálatos síterület, mely 2013. február 4-től 17-ig a FIS alpesi sí világbajnokságnak ad otthont.

A 232 kilométernyi tökéletesen karbantartott sípályával, 98 modern felvonóval, számtalan hangulatos alpesi kunyhóval és après-ski lokállal egyedülállóan változatos kínálattal büszkélkedő régió már régóta felhőtlen téli örömöket kínált a családoknak, a versenysísport szerelmeseinek, illetve a snowboardosok népes táborának. A sívilágbajnokságot megelőző több milliós befektetések pedig egyenesen új dimenziókba katapultálták: az idei téli szezonban alig lehet ráismerni a síterepre.

A Dachstein lenyűgöző déli fala és a Schladmingi-Tauern között nyolc település várja az üdülővendégeket sokszínű ajánlatokkal, hamisítatlan stájer vendégszeretettel, különböző kategóriájú szálláshelyekkel és hagyományőrző hangulattal. [Folytatás...]

Előzési tilalom a nehéz tehergépkocsiknak

A kormány döntése alapján a 7500 kg-ot meghaladó megengedett legnagyobb össztömegű tehergépkocsikkal és vontatókkal (ezek járműszerelvényeivel) az azonos irányban két forgalmi sávval rendelkező magyarországi autópálya- és autóútszakaszokon reggel 6 és este 22 óra között előzni tilos. A KRESZ ezen módosítása 2011. január 1-jén hatályba lépett hatályba.

A tehergépjárművek az egyik legkomolyabb baleseti veszélyforrást jelentik a közutakon, közlekedésük kockázata meghaladja más járművekét. A nehéz tehergépjárművek előzési manőverei a járművek nagy tömege, az előző és előzött jármű többnyire alacsony sebességkülönbsége miatt kiemelten veszélyesek. A balesetek során nagyobb mértékben rongálódnak a járművek, így a bekövetkező személyi sérülések is jellemzően súlyosabbak.

[Folytatás...]

Body contouring: Teljes átalakulás egyetlen műtéttel

Magyarországon még nem elterjedt bizonyos plasztikai beavatkozások kombinálása, pedig ez sok esetben ideálisabb megoldást jelenthet, mint egymás után többször is kés alá feküdni.

Amikor valaki jelentős túlsúlytól szabadul meg – például szülés után vagy gyomorgyűrű behelyezésének következtében – számára a következő problémát általában a bőrfelesleg jelenti, ami csak plasztikai műtéttel távolítható el. Akik túl régóta, és sikertelenül igyekeznek lefogyni, gyakran szintén plasztikai sebészhez fordulnak, hogy megszabadulhassanak a felesleges zsír- és bőrszövettől. A megoldást jelentő beavatkozások azonban nem csak egyetlen testtájat érintenek, és nem csak a test egyik oldalán.
A kombinált törzsplasztika egyszerre korrigálhatja a megereszkedett melleket, kötényszerűen lógó hasat, a hát, a fenék, a combok, a karok meglazult bőrét. A műtét ugyan 6-8 órán át is eltarthat, ami erősen megterheli a szervezetet, de kétségtelen előnye, hogy csak egyetlen altatást igényel, és a lábadozási idő is egyszerre letudható. „A legfontosabb különbség azonban az – mondja Dr. Molnár Miklós, a Dr. Rose Magánkórház plasztikai sebésze – hogy a változás óriási, ha nem is kilókban, de centikben mérve.” Akár 15 centis körfogatcsökkenés is elérhető egyetlen beavatkozással. Molnár doktor szerint a pszichés hatás olyan pozitív, hogy a műtét bonyolultsága, valamint az egy hónapos lábadozás, a 2-3 hónapos regenerálódás ellenére a törzsplasztikán átesettek a leghálásabb páciensek. [Folytatás...]

Közeledik a karácsony…

Közeledik a karácsony…
“Csillagport szórnak angyalok…”

Közeledik a karácsony. Ez a közhelynek tűnő megállapítás éppen ma reggel jutott eszembe, amikor is egy korábbi feljegyzést keresve a naptáromban észrevettem, hogy a jövő hét végén bizony már itt a karácsony.

Eddig szentül meg voltam győződve, hogy sikeresen nyomon követem az eseményeket, sőt, mindent idejében elkészítettem, elterveztem…, de a mai felismerés mindent felülírt! Most látom, hogy még sehol sem tartok. Persze, ez így nem teljesen igaz, hiszen szép adventi díszben pompázik a házunk, de tulajdonképpen ennyi. Na jó, még annyi, hogy már van, akinek meg lett véve, vagy elkészült az ajándéka. De még annyi minden van hátra! Eddig csak gyűjtögettem a finomabbnál finomabb süti recepteket, és ha időközben hallottam vagy láttam szebbet, jobbat, finomabbat, akkor kicseréltem a már meglévő nyerő receptemet a számítógépes listában, de ezt a sütit, illetve sütiket (mert ajándékba is ezeket kapják szeretteink) még meg is kell sütni, de előtte még be kell vásárolni. És akkor még a karácsonyfánk meg sincs véve, sorolhatnám a teendőket… [Folytatás...]

Karácsonyi jókívánság

Házasságunkban a hetedik év a hatodikban jött. Elváltunk, szétköltöztünk.

Hamarosan rájöttünk, hogy jobb nincs, csak más, és rájöttünk arra, mennyire szeretjük egymást.

Ma már csak egy rossz emlék az egész.

Mindezt írom azoknak, akik belefáradtak a mindennapi hajszába, megunták az ingerszegény életszakaszt, megunták a folyamatos együttlétet, vagy a gyerekek végtelen visítozását.

Üzenem nekik, hogy higgyenek a szeretetben, higgyenek a kapcsolatukban és a társukban, higgyék el, hogy a szeretettől, a családtól, az egészséges gyerekektől szebb dolog nincsen!

Most vegyünk nagy levegőt, most rázzuk meg magunkat, most ébredjünk fel, és leljük meg boldogságunkat – otthon, a családunkban, a szeretteink közt!

Békés és boldog Karácsonyt!


fotó: http://www.freedigitalphotos.net/images/view_photog.php?photogid=587