Csalás és hitel

birosagA Legfelsőbb Bíróság újragondolta  korábbi álláspontját a csalás bűntette kölcsön felvételével kapcsolatos minősítéséről, egyik büntetőtanácsa indítványára.

A jogegységi határozat kimondja, hogy nem követi el a csalás bűncselekményét az, aki a kölcsön felvételekor vissza szándékozott fizetni azt, ennek reális lehetősége is adott volt, de a kölcsön folyósítása feltételei tekintetében a pénzintézetet tévedésbe ejtette. A fenti minősítés feltétele még, hogy a kölcsön piaci alapú legyen, mivel ha a hitelnyújtás nem piaci feltételek mellett történik, hanem pl. az állam által támogatott kedvezményes hitelről van szó, akkor a cselekmény általában a jogosulatlan gazdaság előny megszerzése bűntettének minősül és a csalás megállapítására is sor kerülhet, ha a csalás büntetési tétele a magasabb.
Természetesen ha a pénzintézet megtévesztésére valótlan tartalmú okirat kerül felhasználásra, az hitelezési csalás bűntettének minősülhet. [Folytatás...]

A foglaló nem bánatpénz

foglalo1Az utóbbi időben több ügyfél is panaszolta, elveszítette a foglalót, mert nem kapta meg azt az összegű hitelt, amire szüksége lett volna a teljes vételár megfizetéséhez.

Igen, amint ezt már többször is említettem, az ingatlanfinanszírozási hányadot csökkentette sok pénzintézet. Ha nem jól választunk bankot, vagy a foglalóként kifizetett önerő és az adható maximum hitel nem fedezi a vételárat, bizony hiány keletkezik. Ezt a hiányzó összeget elő kell teremtenünk, mert a bank csak megfizetésének igazolása után utal.

Amennyiben ez nem jön létre, akkor van baj.

Attila és párja édesanyjukkal vettek fel 1 millió Ft személyi hitelt a foglalóra. Ez az összeg azonban nem fedezte a teljes önrészt, így meghiúsult a hitelük, és elveszett a foglaló is.

A személyi hitelt pedig fizetni fogják évekig. [Folytatás...]

A kezesség

A kezesség jogintézményének lényegével sokan nincsenek tisztában. Márpedig ez a tudatlanság súlyos veszélyeket rejt magában.
A kezesség napjainkban aktuális lehet a végtörlesztésekkel kapcsolatban, amikor is a végtörlesztés nem saját forrásból, hanem forint hitelből történik. Ez utóbbi esetben a bankok a hitelfelvételt új hitelügyletként kezelik, és új hitelszerződést kötnek az ügyfelekkel minden ismert feltételével együtt.
Ezzel összefüggésben felmerülhet a bank részéről kezes bevonásának szükségessége.
Az üzleti életben is gyakran felmerül az az igény a szállító cég részéről, hogy amennyiben a vételár nem kerül a szállítással egyidejűleg megfizetésre, úgy a társaság képviselője, ügyvezetője vállaljon kezességet a szerződéskötéssel egyidejűleg a vételár visszafizetéséért.
Általános gyakorlat ez az úgynevezett fogyasztási hitelek esetén is.

A Polgári Törvénykönyv szerint kezességgel a kezes arra vállal kötelezettséget, hogy amennyiben a kötelezett (a tényleges hitelfelvevő, vásárló) határidőben nem teljesít, maga fog helyette teljesíteni.
Fontos, hogy kezességet csak írásban lehet érvényesen vállalni. [Folytatás...]

Széchenyi Pihenő Kártya

2011. január hó 01-től a személyi jövedelemadóról szóló törvénynek a béren kívüli juttatások fejezetébe a cafeteria rendszer új eleme került be, a Széchenyi Pihenő Kártya.

A Széchenyi Pihenő Kártya bevezetésének célja az egészségmegőrzéshez, az egészséges életmódhoz, általában az életminőség javításához kapcsolódó szolgáltatások elérhetőségének bővítése ezen új cafeteria elem magalkotásával, a turizmus gazdaságfejlesztési szerepének erősítése, a gazdasági növekedés hazai forrásainak bővítése, s nem utolsó sorban a munkahely teremtés, amely a hazai turizmus bővülése útján valósulhat meg.

A Széchenyi Pihenő Kártya kibocsátásának és felhasználásának szabályait már az 55/2011.(IV.12.) számú kormányrendelet meghatározta, azonban máig (2011.08.22) egyetlen elfogadóhely létezik. Az elfogadóhelyek száma várhatóan hirtelen fog megsokszorozódni. [Folytatás...]

Kistelepülések fejlesztése pályázatok

Kistelepüléseken is érdemes vállalkozni?

MOST akár 60-65% EU-s támogatást is elnyerhet!

Mire pályázhat? Kik pályázhatnak?

 

Turisztikai fejlesztések ösztönzése kistelepüléseken

A támogatás célja vidéki munkahelyek létrehozása vagy megőrzése érdekében a vidéki turizmusformák közül a fenntartható falusi, agro- és ökoturisztikai fejlesztések, beruházások infrastrukturális és szolgáltatási feltételeinek, marketingjének támogatása.

A pályázók köre:

Támogatás igénybevételére jogosult a természetes személy, mikro-, kis- és középvállalkozás, települési önkormányzat, kisebbségi önkormányzat, illetve önkormányzati társulás, nonprofit szervezet és egyházi jogi személy.

Támogatás vehető igénybe az alábbi célterületeken: [Folytatás...]

Mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatása

A foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény 18. §-a, továbbá a foglalkoztatást elősegítő támogatásokról, valamint a Munkaerőpiaci Alapból foglalkoztatási válsághelyzetek kezelésére nyújtható támogatásról szóló 6/1996. (VII. 16.) MüM rendelet 18. és 18/A. §-ai alapján – az MPA foglalkoztatási alaprész 2011. évi központi keretéből – a Nemzetgazdasági Minisztérium pályázatot hirdet a mikro-, kis- és középvállalkozások  munkahelyteremtő beruházásainak támogatására.

A pályázati program alapján – kizárólag a Munkaerőpiaci Alapból – 5,0 milliárd Ft támogatási keretösszeg áll a pályázók rendelkezésére. Ezen keretösszegből – amely egyben több ezer, már meglévő munkahely megőrzését is segíti – mintegy 2700 új munkahely létesíthető.

A pályázat kódjele: MPA-2011-KKV [Folytatás...]

FELEJTSD EL A FRANKOT!

Itt a régóta várt lehetőség!

A mindig jelentősen változó svájci frank árfolyam helyett, a sokkal stabilabb euro árfolyam alapján fizetheti hitelét!

Egyedi opcióval a havi részleteket rögzítheti is, hogy minden hónapban fixen ugyanannyit fizessen!

Ha késedelem nélkül fizette eddig hitelét, és szeretné csökkenteni havi törlesztő részletét, most lehetőség van arra, hogy kedvezőbb kondíciókkal kiváltsa régi hitelét!

Ha elege van abból, hogy kiszámíthatatlan az egyébként is magas törlesztő részlete, most egyedülálló lehetősége van arra, hogy sok ezer forintot spóroljon havonta, és kiszámíthatóvá tegye havi költségeit. [Folytatás...]

A lakásszámla mint megoldás!

Öngondoskodás, takarékosság, pénzügyi tartalék létrehozása. Ezek azok a területek, amelyek az utóbbi években hangsúlyosabbá váltak életünkben. A lakosság pénzügyi tudatának fejlődése már látható és számszerűsíthető mind a rövid és középtávú, mind a hosszú távú megtakarítások területén.

A lakás-előtakarékosság is nagyobb hangsúlyt kapott.

Ez az állami támogatással összekapcsolt takarékossági forma, 2011. március 1-től megújult, még szélesebb körű lehetőségeket kínál. Örömmel nyugtázhatjuk tehát, hogy a lakáscélú megtakarítás szemlélete felerősödött.


Kinek érdemes lakás-előtakarékosságot indítani?

Mindenkinek! Akinek nincs lakása, azért, hogy legyen! Akinek van lakása, azért, mert ott folytonosan van építeni, szépíteni való! Tegyük ezt a 30%-os állami támogatás igénybevétele mellett! [Folytatás...]

Lakáshiteleseket megsegítő törvénymódosítások

November 27-én léptek érvénybe azok a törvénymódosítások, melyeket a lakáshitelesek megsegítésére Rogán Antalék terjesztettek elő. Nagy Anna kormányszóvivő december 8.-án elmondta, a fentiek értelmében ez garancia arra, hogy a pénzügyi szereplők nem háríthatják át a különadót az ügyfeleikre.

Akkor emelhet költséget a bank amikor:

1. a forrásköltségei növekednek,
2. a hitelkockázat változik,
3. az adott tevékenység költségét növelő, a hitel-, kölcsön- és lízingszerződéseket szorosan és közvetlenül érintő jogszabályváltozás indokolhatá teszi.

A  további részleteket a hamarosan megjelenő kormányrendelet tartalmazza majd. [Folytatás...]

Kedvezményes törlesztési árfolyam az AXA Banknál

Pénzintézeteink új szolgáltatásként a törlesztési nap esedékessége előtt  4-5 nappal figyelmeztetnek,mekkora összeg lesz  a várható aktuális törlesztőrészlet.  Mondanom sem kell, az utóbbi időben engem is sokkolt az egyre növekvő összeg. Jelzáloghitelem törlesztésének az esedékessége negyedikére esik, ezért általában a kedvesen figyelmeztető sms már 26.-a körül megérkezik.Mondanom sem kell, mekkora meglepetést okozott a bank,  amikor  azt közölte, nem 209 forinton, hanem  195 forintos kedvezményes törlesztési árfolyamon várja az aktuális befizetésemet, s 2011 január 2.-ig további  kedvezményeket kapok. [Folytatás...]

how can i writing essay professional ghostwriting services buy an essays make a thesis statement for me write school papers