Közeledik a karácsony…

Közeledik a karácsony…
“Csillagport szórnak angyalok…”

Közeledik a karácsony. Ez a közhelynek tűnő megállapítás éppen ma reggel jutott eszembe, amikor is egy korábbi feljegyzést keresve a naptáromban észrevettem, hogy a jövő hét végén bizony már itt a karácsony.

Eddig szentül meg voltam győződve, hogy sikeresen nyomon követem az eseményeket, sőt, mindent idejében elkészítettem, elterveztem…, de a mai felismerés mindent felülírt! Most látom, hogy még sehol sem tartok. Persze, ez így nem teljesen igaz, hiszen szép adventi díszben pompázik a házunk, de tulajdonképpen ennyi. Na jó, még annyi, hogy már van, akinek meg lett véve, vagy elkészült az ajándéka. De még annyi minden van hátra! Eddig csak gyűjtögettem a finomabbnál finomabb süti recepteket, és ha időközben hallottam vagy láttam szebbet, jobbat, finomabbat, akkor kicseréltem a már meglévő nyerő receptemet a számítógépes listában, de ezt a sütit, illetve sütiket (mert ajándékba is ezeket kapják szeretteink) még meg is kell sütni, de előtte még be kell vásárolni. És akkor még a karácsonyfánk meg sincs véve, sorolhatnám a teendőket… [Folytatás...]

Csillagport szórnak angyalok

Csillagport szórnak angyalok

kiállítás

2011. november 25. – december 18.

Herceghalom

 

www.decoupagekucko.hu

 

 

[Folytatás...]

Szülői értekezleten voltunk…

… az Állatkertben!

Október 4. az Állatok világnapja, mely jeles naphoz kapcsolódóan a Fővárosi Állat- és Növénykert minden évben színes eseményekkel várja az érdeklődőket. Idén október 2. és 9. között az Állatünnep Fesztivál számos érdekes programja invitálja a kicsiket és a nagyokat (részletek: http://www.zoobudapest.com).

Ezen programsorozat része volt a vasárnap megrendezett Nevelőszülők Napja, az állatkerti nevelőszülők őszi találkozója.

Férjemmel lázasan készülődtünk a nagy napon. A készülődés lassacskán rohanásba csapott át, mert nálunk a kardinális kérdések és eszmecserék a reggelinél zajlanak, és így hiába reggeliztünk vasárnaphoz képest korábban, a végén egymást lökdösve iparkodtunk összekapni magunkat s elindulni. Mert hát ki hallott olyat, hogy amikor fontos jelenése van ember fiának/lányának, és várják a kis pártfogoltjai, elkésik … [Folytatás...]

Magyar Festészet Napja Telkiben

Őszi programajánló

Magyar Festészet Napja Telkiben
2011.október 21-30.

Aki érdeklődését felkeltette az idén tavasszal Telkiben megrendezett nagyszabású kiállítás, de nem tudott ellátogatni, úgy azt most ősszel megteheti.
Idén X. alkalommal nyílik meg országszerte a Magyar Festészet Napja alkalmából rendezett kiállítás kapuja.

A Magyar Festészet Napja civil kezdeményezésként, 2002-ben, Bráda Tibor festőművész és néhány lelkes ember erőfeszítéseként jött létre.

Azóta rendszeresen megünnepeljük a Magyar Festészet Napját, amelyet október 18-ra tűztek ki, mert ekkor ünnepeljük Szent Lukács névnapját, aki évszázadok óta a festők és orvosok védőszentje. Ez a nap a fény, a színek, a formák és ritmusok, az élő festészet ünnepe! [Folytatás...]

Koncerten jártam, avagy Roger Waters ismét, talán utoljára Budapesten

Roger Waters a The Wall album megjelenésének 30. évfordulóján adott hírt a történelmi, 30 európai várost érintő turnéjáról. A körút érintette Budapestet is, ahol június 22-én tartott nagyszabású koncertet a legendás Pink Floydból egykor kivált gitáros, zeneszerző, énekes.

Nem vagyok nagy koncertre járó, de szeretem a jó és igényes zenét. Bár én nem a Pink Floydon nőttem fel, de ha van az embernek egy fanatikus Floyd fun ura, akkor egy kicsit képes megfertőzni a feleségét. Valami ilyesmi történt velem is. [Folytatás...]

Húsvét, Húsvéti ünnepkör

Húsvétkor ünnepli a kereszténység Jézus Krisztus feltámadását. A húsvét a legrégibb keresztény ünnep és egyúttal a legjelentősebb is az egyházi év ünnepeinek sorában. A húsvét ünnepét megelőző vasárnap, virágvasárnapon arról emlékezik meg az egyház, hogy Krisztus pálmaágakat lengető tömeg éljenzése közepette vonult be szamárháton Jeruzsálembe. A nagycsütörtök (zöldcsütörtök) Krisztusnak az Olajfák-hegyén történt elfogatását idézi emlékezetünkbe. Nagypéntek Krisztus Pilátus általi halálra ítélésének, megostorozásának és kereszthalálának a napja. Nagyszombat este körmenetekkel emlékezik meg a keresztény világ arról, hogy Jézus – amint azt előre megmondta – harmadnap, azaz húsvétvasárnap hajnalán feltámadt halottaiból.

A húsvét mozgó ünnep, kezdete a tavaszi napéjegyenlőséget (márc. 21.) követő holdtölte utáni első vasárnap (márc. 22. és ápr. 25. között). Előkészülete a 40 napig tartó nagyböjt, ami Jézus 40 napos kínszenvedésére utal.

A böjti keresztény szokást 1091-ben II. Orbán pápa iktatta törvénybe. A böjt első napja hamvazószerda. Böjti ételek: a hívők kerülték a zsíros. húsos ételeket, de volt aki tojást, tejet sem evett ez idő alatt. Többnyire halat, száraz növényi eledelt (rozs, búza, köles, hajdina, kukorica) fogyasztottak.

Húsvét hamvazószerdától húsvétvasárnapig tart.

Húsvétkor a házakat, lakásokat is szokás feldíszíteni. Különböző ajtókopogtatókkal, pl. buxus koszorú tojással, nuszikkal, színes szalagokkal díszítve, ablakdíszekkel: amelyek lehetnek matricák, üvegfestékkel készített képek …stb. És készíthetünk tojásfát is: szedjünk (vagy vásároljunk) barkát, amelyet vázába teszünk, és színes, festett tojásokat akasztunk rá. Én ezúttal saját készítésű, dekupázsolt tojásokat készítettem, és a már meglévő díszek mellé ezeket akasztottam a tojásfánkra: [Folytatás...]

Március 8: Nőnap

 


Szalai Pál: Nőnapi köszöntő
Mi a nő nekünk? Az egész világ maga, a szüntelen változás,
Az anya, akinek testén át e világba léptünk, az első és végtelen önfeláldozás.
Ő őrzi első lépteink, törli le könnyeink, testéből etet, szeretetéből nevel,
Mindig megbocsát, ha kell és soha nem enged el, ő a fény, a meleg és minden ami jó,
semmihez sem fogható és semmivel sem pótolható.
Ahogy tudatunk lassan a világra nyílik, ő maga is átalakul, megváltozik.
Előbb éteri szépség, ideál, trubadúrok álma, költők ihletője, szerelem és őrület forrása,
Majd társunk a jóban és rosszban, életünk néma napszámosa,
Vetett ágy, vasalt ing, étel és ital, kedvesség, szerelem, a test gyönyöre, az apokalipszis kínja és a mennyország ígérete.
Mindez ő, egy személyben, lelkünk másik fele, aki értünk létezik és mi őérte.
Köszöntöm hát őket, a nőket, kívánom nekik mindazt a szépet, amit érettünk ma és minden nap önként megtesznek.

 

[Folytatás...]

Decoupage (dekupázs), azaz a szalvétatechnika

A decoupage olyan jelenlegi, legújabb “fénykorában”, elsősorban Olaszországból begyűrűző díszítő irányzat, amely papírokból kivágott motívumok felhasználásával dekorál különböző felületeket, a dobozoktól a freskó méretű faldekorációig, innen származik elnevezése is, a francia “decuper” szóból, amelynek jelentése: kivágni.

A decoupage nem új keletű mesterség, már a 17. században rendkívül nagy népszerűségnek örvendett.

A keleti kereskedelem megindulásakor, a fűszerekkel együtt, Európába került a kínai lakk, bútor – és porcelánáru, és az újdonság varázsa meghódította a vén kontinens országait, elsősorban Franciaországot, Itáliát és Angliát.

Hosszas Csipkerózsika álmából a decoupage a 21. század hajnalán ébredt újra. Hála a modern ipari fejlődésnek, egyre korszerűbb festékek, nyersanyagok, eszközök, vegyi anyagok és gyönyörű, kifejezetten erre a célra tervezett papírok állnak rendelkezésre. [Folytatás...]