A meddőség az egész családot érinti

Magyarországgal kapcsolatban egyre gyakrabban halljuk, hogy csökken az emberek gyermekvállalási kedve. Egy budapesti meddőségi klinika szakemberei azonban a népesség azon 10%- val találkoznak, akik kitartóan, sőt sokszor elkeseredetten vágynak arra, hogy szülővé váljanak.

„Ez a 150.000 fogamzási problémával küzdő pár hazánkban egy olyan csoportot jelent, akiknek nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is megterhelő a gyermektelenség. Azonban fontos kiemelni, hogy nemcsak ők érintettek ebben a nehéz helyzetben, hanem a családjuk mellett közeli hozzátartozóik, barátaik, tehát az egész mikrokörnyezetük, akivel a problémájukat megosztják. Ez a probléma ugyanis megterheli a párok szüleit is, akik szeretnének nagyszülőkké válni, de közvetve számos más kapcsolatukra is kihat, ezért is fontos, hogy a meddő párok minden segítséget megkapjanak, hogy gyermekük születhessen. Ehhez azonban nemcsak a család, hanem a segítő szakemberek összefogására is szükség van, ezért is szükséges komplex szemléletű meddőségi klinikák létrehozása. Ma ugyanis már egyértelműen bizonyított, hogy a meddőségnek hátterében számos eltérő ok húzódhat, ezért rendszerszemléletben kell gondolkoznunk erről a betegségről, hogy hatékonyan tudjuk gyógyítani. Az egyik páciensnek például lehet, hogy azzal tudunk segíteni, ha endokrinológusunk segít a hormonszintje szabályozásában, míg egy másiknak esetleg a petevezetékei vannak elzáródva, neki tehát egy másik szakember segítsége szükséges. Azonban sokszor a kivizsgálás alapján bebizonyosodik, hogy férfi meddőségről van szó, ilyenkor a biológusaink segítségével mesterséges úton juttathatjuk a spermiumot a petesejtbe az úgynevezett ICSI eljárással. Ráadásul nálunk már elérhető egy új genetikai szűrővizsgálat, amely képes még visszaültetés előtt megvizsgálni az embriót, hogy mentes-e a kromoszóma számbeli eltéréseiből fakadó megbetegedésektől. Ez az eljárás sajnos jelenleg még nem OEP támogatott, pedig sokkal kevesebb ciklusból is megfoganhatna a baba, ami anyagilag és érzelmileg is kisebb terhet róna a párokra” – tudhattuk meg Dr. Vereczkey Attila meddőségi és endoszkópos specialistától.

 

Versys Clinics Humán Reprodukciós Intézet

http://www.versysclinics.com/

info@versysclinics.com

+36 1 799 5120

1138 Budapest, Madarász Viktor utca 47-49.
A klinika az épület hetedik emeletén található

 

fotó: http://www.freedigitalphotos.net/images/view_photog.php?photogid=789

 

 

Mi jár a fejedben?

jazz music pursuasive papers help with your homework writing essay online pharmacy who is the best essay writing service how to do a assignment