2008.07.04. Kutyagumi

Mármint kutya dolog gumit vásárolni az autónkra és kutya dolog kutyába sem venni a másik embert. Ma mindkettőben volt részünk.

Merthogy azt, hogy a csotrogányra négy gumi, meg négy felni majdnem annyiba kerül, mint amennyiért egy barátunk nemrégiben autót vásárolt, ezt még megértem, de a kislányommal nagyon összevesztem egy reggeli kutyás beszólása vagy elszólása miatt. Bejött a konyhába, hogy reggelizzen velünk, és a játék kutya pórázát az egyik szék lábához kötötte. (Valahogy rájött, hogyan lehet egy madzagot odakötni valahová. Persze a csomói egy rántást sem bírnak ki, de azért ügyes).

Mivel a kutya ezáltal szerelhetővé vált (hozzá lehet szerelni a székhez), Gergő érdeklődését is nyomban felkeltette. Vera viszont nem hagyta, hogy piszkálja. Minduntalan arrább lökte tőle Gergőt, erre rászóltam, hogy vigyázzon, nehogy fellökje, és akkor szaladt ki a számon véletlenjében az egyik olyan kérdés, amit nevelőnek hasonló szituációban soha nem szabad megkérdeznie:

- Most mi a fontosabb neked: a kutya vagy Gergő?

Lehetett sejteni, hogy mi lesz a válasz, de valahogy Verától nem vártam és nem ilyen gyorsan:

- A kutya.

Persze, hogy a kis három éves fejecskéjét most teljesen kitölti a kutya, ráadásul egy kis egészséges rivalizálás felfedezhető nála Gergővel szemben, de annyira leforrázott ez a válasz, hogy jól összeszidtam, amivel többet ártottam, mint használtam. A kutyára mindenesetre rá sem bírtam nézni innentől. Meg is mondtam Verának, hogy nincs kedvem a kutyával játszani. Vera ellenkezett egy darabig, aztán békejobbot nyújtott és magától, kérés nélkül eltette a kutyát. Kezet ráztam vele, de megmondtam, hogy nagyon nem volt szép ez a mondása. Vera ezután erősen bizonygatta, hogy mennyire szereti Gergőt, de nem tűnt hitelesnek. Az eset az egész délelőttünkre rányomta a bélyegét.

A nővéremmel most sokkal jobb a kapcsolatom, mint gyermekkoromban. Két egészen eltérő temperamentumú és életfelfogású ember, akik egyazon hajlékban nőttek fel. Ezek vagyunk, összeköt a vérünk, de gyermekként rengeteget vitáztunk, olykor meg is cibáltuk egymást és rettegve vártam haza minden nap késő estig dolgozó édesapámat, aki utólag megregulázott minket ezért. Vera és Gergő ez idáig szépen megvoltak egymással. Nem szeretném, ha romlana a viszony köztük, de azt hiszem, nincs ok aggodalomra.

Délelőtt be kellett mennünk a telefonszolgáltatónkhoz, mert kaptunk tőlük egy fizetési felszólítást, hogy tizedikéig fizessünk be kemény 67 Ft elmaradást, vagy kikötik a telefonunkat. Két dolog volt igen furcsa: az egyik, hogy kezdettől fogva átutalással fizetünk, és mindig volt pénz a számlánkon (ha nem lett volna, a bank akkor is jóváír 67 Ft mínuszt), a másik, hogy 300 Ft-os ajánlott levélben szólítottak fel a 67 Ft befizetésére. Most csak én vagyok itt egészen őrült, vagy… Hagyjuk! Nyilvánvalóan nem én hibáztam ebben az esetben, ezt telefonon a szolgáltató is elismerte, de be kellett mennem az ügyfélszolgálatukra a két gyerkőccel, meg egy esernyővel, mert “jött felfelé az idő”. Pont beértünk az ügyfélszolgálatra, mire eleredt az eső, ezért külön hála Verának, mert úgy szedte a lábát, hogy egy maratoni futó is megirigyelhette volna, és még akkor is tempósan jött velem, amikor már látszott rajta, hogy elfáradt.

Az ügyfélszolgálatos lány kedves is volt, meg csinos is, hát nem kekeckedtem vele. Azért amikor átadtam neki 70 Ft aprót nem bírtam ki, hogy meg ne jegyezzem: gondoltam rá, hogy tízezressel fogok fizetni. Ezen jót nevetett. Bezzeg ha tényleg úgy fizettem volna!

Kint várakoztunk egy ideig az eresz alatt, hátha eláll az eső. Egy néni megjegyezte, hogy Vera milyen szépen beszél, majd észrevételezte azt, hogy egyik gyermekem fiú, a másik lány, aztán felsóhajtott: “Hála Istennek!”. Nem tudom, miért reagál így mindenki. Benne van a BTK-ban, hogy bűnt követ el, akinek kettőnél különböző számú gyermeke van, pláne, ha azok nem különböző neműek? Nem mondtam a néninek, hogy még szeretnénk két gyereket, elég idős volt már ahhoz, hogy összezúzzam az ideális világról alkotott képét és azt sem akartam, hogy szívrohamot kapjon.

Az eső nem akart elállni, hát bementünk egy közeli boltba, vettünk rágcsálni- és innivalót, majd leültünk a bolt eresze alá piknikezni, de az eső csak nem akart elállni. Hát az árkádok alatt ellavíroztunk nagypapa szervizéig. Ahol nem volt fedél a fejünk felett, ott felkaptam Gergőt, felnyitottam az esernyőt, Vera meg szinte a két lábam közt tolta a babakocsit, így mind az ernyő alatt voltunk.

Nagypapánál épp a kábelesek dolgoztak. Az egyikük “régi” kedves tanítványom volt. Tisztelettel és udvariasan beszélt velem. Nagypapa nagyon csodálkozott talán ezen is, meg azon, hogy ilyen nagydarab felnőtt tanítványaim voltak, de megnyugtattam, hogy nem volt mind ilyen. Lám, aki akart, a mi nem éppen fényes hírű iskolánkban is tudott szakmát szerezni és el is tudott helyezkedni vele. Sajnos egy másik kedves volt tanítványomat nemrég tették ki a keresztfiaméktól, mert zsebre dolgozott. Pedig de megígérte, hogy nem hoz szégyent öreg fejemre…

Gergő megint alkotott a szervizben. Ahogy beléptünk, megcélzott egy járatott DVD lejátszót. Mondtam neki, hogy: “Fogadjunk, hogy nem tudod kikapcsolni!”. Gergő a leghuncutabb nézésével rám nézett, majd határozottan megnyomta a power gombot. Ezt a fogadást elvesztettem. Vera megszerelt egy rossz panelt, addig Gergő nagypapa szerszámait szedegette ki az egyik fiókból és papa kezébe adogatta őket, mire nagypapa finoman célzott rá, hogy kotródjunk már innen a nyavalyába, mert nem tud tőlünk dolgozni. Kotródtunk. Úgyis elállt az eső.

A nagy gyaloglásban a gyerekek jól kiéheztek, kifáradtak, ezért otthon hamar megebédeltünk és letettem őket aludni. Vera persze nem aludt el. Hogy pihenjen legalább, engedtem, hogy mesét nézzen. Kérte, hogy nézzem vele én is, hát leheveredtem mellé az ágyba. Kb. két óra múlva ébredtem fel. Nemhiába: a Jóisten a gyerekek délutáni alvását a szülőknek találta ki.

Egyébként Vera is aludt egy kicsit miután én felébredtem, de ennek is megvolt a maga előzménye. Az ágyon gyakorolta a pókugrást, meg a fejét dobálta ide-oda. Többször rászóltam, hogy hagyja abba, mert baleset lesz a vége. Nem hallgatott rám Egyszer aztán jól bekoppantotta a fejét a falba. Ordított, mint a sakál, de hozzám hiába jött vigaszért. Megmondtam neki, hogy szóltam, hogy ne csinálja. Nem azért mondok neki valamit, mert ki akarok vele tolni, hanem mert nem akarom, hogy baja legyen. Ha nem hallgat rám, vessen magára. Ezen aztán megsértődött. Kérdezte is tőlem:

- Nem gondolod, hogy bocsánatot kellene kérned?

Erre már felment bennem a pumpa:

- Nekem tőled?

Sajnos néhány keresetlen kifejezést is használtam, ezután Vera az ágyon fekve szipogott és szipogás közben aludt el. Nagyon rosszul jött ez ki. Soha nem szoktuk hagyni, hogy haraggal aludjon el a családból valaki. A Biblia is írja: “ne nyugodjék le a nap haragotok felett!” (Ef 4, 26).

Kati közben telefonált, hogy tovább kell bent maradnia, mert a főnök még adott neki egy fordítást. Ugyan péntek délután korábban szokott végezni és elterveztük, hogy elmegyünk gumit venni a fehér szukára, de nem mert ellenkezni, hiszen a főnök rendes volt vele, elengedte jövő hét elejéről annak ellenére, hogy még próbaidős. Végül Vera pont akkor ébredt fel, amikor Kati hazaért. Szipogva bújt az anyjához, nem szólalt meg. Odamentem hozzá és a kezemet nyújtottam:

- Ne haragudj, hogy kiabáltam veled! Nem volt szép tőlem.

Vera szája rögtön mosolyra görbült, a kezembe csapott. Azért egy bocsánatkéréssel ő is tartozott nekem:

- Te pedig kérj bocsánatot, amiért nem fogadtál szót nekem!

Bocsánatot kért és megígérte, hogy máskor nem tesz ilyet.

Megkönnyebbülve és megnyugodva ültünk autóba. Zárás előtt alig valamivel értünk a gumishoz. Gumit azonnal tudott volna adni, de kértünk négy felnit is. Bár készültem lelkileg, megdöbbentem az árakon. Hirtelen rábólintottam, hogy megrendelheti őket. Azért felhívtam apát, ő mondta, hogy tud szerezni sokkal olcsóbban is. Jókor mondja, már egy hete nyüstölöm felni ügyben. Még gyorsan le tudtam mondani a gumisnál a rendelést. Utálok variálni, de amikor a gumis megnézte a valaha fehér, most koszvirágos, kiflimorzsás családi teherhordárunkat már látszott az arcán, hogy ez a szerencsétlen (mármint én) úgysem fog ennyi pénzt fizetni négy felniért. A pót felnik egyébként azért kellenek, hogy könnyebb legyen cserélni a téli és a nyári gumikat. Így nem kell a későbbiekben mindig gumishoz hordani a csodajárgányt, csak leszedjük a téli kerekeket és feltesszük a nyárit. A tippet persze apától kaptam, ő egy ideje már így csinálja. Mondjuk, neki szerencséje volt, egy bontóból szerzett használt felniket a Fiatjára. Mi is felhívtunk Katával vagy három bontót, de hülyébbnél hülyébb válaszokat adtak. Az egyik szerint a hét éves autónk túl fiatal ahhoz, hogy alkatrész legyen hozzá egy bontóban. Könyörgöm, a legnéptelenebb parkolóban is három ilyen Swift áll egymás mellett, rendesen törik is őket a gazdáik, ráadásul a típust már kb. tizenöt éve is gyártották. Lehetetlen, hogy ne kerüljön egy-egy ilyen gép bontóba. Ha már hasznosat nem tud mondani, legalább mondja azt, hogy nincs és kész. Gumi or not gumi, ez itten a kérdés kérem szépen.

Még bevittük a postakönyvet Kata munkahelyére és elautóztunk bevásárolni a holnapi útra. Gergőnek adogattam hátra lejárt parkolójegyeket, hogy ne ordítson, inkább azokat rágcsálja (otthon is csak úgy falja a könyveket), Vera meg új szövegeket költött a “Minden mi él…” dallamára. Amikor nem jutott eszébe semmi, teljesen hibátlan dallammal ezt énekelte:

- Ez nem így vaaan. Nem tuudom a szöveget.

A hiperszupermarketben csak olyasmit vetünk, ami az útra kell, tehát csupa tápérték nélküli ámbátor hizlaló nassolnivalót és üdítőt, meg egy-két apróságot. Kati közben a házaspárkör többi tagját hívogatta, hiszen ők is jönnek velünk Egerbe. Kérdezte tőlük, hogy kinek a csomagtartójára férne fel egy hűtő, mert a régi hűtőnket már egy fél éve szeretnénk elvinni Margitkáéknak. Senki nem jelentkezett, hogy ő nagyon szeretné vinni, pedig javasoltam, hogy kössék rá az akksira, és jó lesz az útra hűtőládának. Mondjuk nehézséget jelent, hogy mindig ki kell hajolni a kocsi ablakán, ha ki akarjuk venni belőle a kaját.

A gyerekekkel megint megnéztük az élő pontyokat és kocsikáztunk a bevásárlókocsival, direkt olyat hoztunk, aminek az eleje kisautót formáz, a gyerkőc beülhet, van neki kormány, miegymás. Mégis elég nyűgösek voltak. Bizony jócskán beleszaladtunk a fürdetés-időbe, tehát percekig kerestük a legrövidebb sort a pénztáraknál, mire kiderült, hogy mind egyforma hosszú és rég előrébb járnánk, ha az első pénztárhoz beálltuk volna. Gergő közben bekakált és vidáman illatozott, Vera meg békává változott és igyekezett úgy ugrálni az emberek lába között, hogy ne tapossák el. Nagyon nyűgösek voltak már, alig tudtuk lekötni a figyelmüket, de mire mi kerültünk sorra a pénztárnál, a mellettünk lévő sorban bömbölni kezdett egy gyerek. Összenéztünk Katával: De jól tud esni a rossz májunknak, amikor nem a mieink rapliznak.

A sorban mögöttünk egyébként egy kedves PhD-s lány állt a neveléstudományi tanszékről. Nála írtam a tanári szakdogámat, középsuliban meg kettővel alattam járt és egyszer játszott a szerepjáték csapatomban. Szívesen beszéltem volna vele néhány szót, de túl nagy volt a hangzavar. Egy időre ugyan tudtam csillapítani a Gergőtől származó hangorkánt egy rágógumis papírral. Kata szúrós szemmel nézett rám és némi iróniával a hangjában kérte, írjam bele a naplómba, hogy nem egyezik a véleményünk a papíretetéssel kapcsolatban.

Gergő ma ismét felfedezett valamit, ami nagyon tetszett neki. Bebújt egy műanyag játék-házba a szupermarket játszóterén, és ki sem akart jönni onnan. Nyitogatta az ablakokat, ajtókat, úgy kellett kirángatnom.

Estére jól elfáradtak a pindurok és gyorsan elaludtak. Kata meg olyan szép volt ma és olyan csinos. Amikor a fény elölről világítja meg az arcát, egész különleges. Emlékszem, egyszer egy tűzijáték alatt nem is a tűzijátékot figyeltem, hanem, hogy hogyan játszanak a színes fények az arcán. Gondoltam, valami olyat mondok neki, ami boldoggá teszi, hát odamentem hozzá és kimondtam:

- Mehetsz a számítógéphez.

Mosolyogva megjegyezte, hogy ez volt a legromantikusabb dolog, amit az elmúl nyolc évben mondtam neki. Nehéz két gépfüggőnek egy fedél alatt.

Mi jár a fejedben?

where can i buy a college arguementive paper paraphrasing service assignment help buy custom college papers online thesis writing services