2008.07.01. Séta

Igen, a mai nap egyetlen nagy séta volt. Közben betértünk ide-oda, beszélgettünk és éltük mindennapi életünket, de alapvetően sétáltunk egy nagyot. Ha melodramatikus szeretnék lenni, azt mondanám, hogy az egész életünk egy nagy séta, de annyian elmondták már ezt. Azért volt, aki nem sétának élte meg, hanem utazásnak, vagy futásnak. Van benne jócskán ez is, az is. Az élet az élet, a mai nap meg séta volt.
Akkor dőlt el, hogy séta lesz és nem rohanás, amikor felébredtem és a feleségemet nem találtam sehol. Az összes óránk dögrováson van, hát megkerestem a mobilomat, és azon néztem meg a pontos időt. Korrekt, a feleségemnek már munkahelyén kellett lennie. De hogyhogy nem ébresztettek a gyerekek? Gergő még békésen szunyókált, Vera meg a számítógép előtt ült, és ha hihetek a számlálónak, épp a tizenkettedik elektronikus puzzle-t rakta ki ma reggel. Ezek kevés darabból álló kirakók, amiket kisiskolásoknak készítettek, tehát a bölcsődés lányom néhány perc alatt kirakta őket. Mire rendbeszedtem magam és hívtam reggelizni, már a tizenhatodik képnél járt. Van egy 163 darabos kirakónk, ezt néhányszor kirakták az anyjával. Ma már egyedül is ki tudja rakni. Nekem nincs hozzá türelmem, ezért, ha új kirakót kap és kéri, hogy segítsek neki, mindig azt mondom, várja meg az édesanyját. Attól félek, ez a gyerkőc nagyon fogja unni az általános iskolát. Egy kollégámnak járt úgy a gyermeke, hogy alsóban teljesen elment a kedve a tanulástól, mert négy évig olyanokat tanítottak neki, amiket rég tudott. Sok szülő hajlamos is rá, hogy azzal dicsekedjen, mi mindent tud már csemetéje, amit nem is kellene tudnia. Egy kicsit én is hajlamos vagyok erre, de ez Vera hibája. Túl gyorsan fejlődik, akárhogy próbálom visszafogni. Illetve dehogy akarom visszafogni. Azt szeretném, hogy gyerek legyen, de ha valami érdekli, arról mesélek neki. Rousseau Emiljét csak akkor kezdte érdekelni a betűzés, amikor szerelmes levélkéket akart gyártani. Verát már a bölcsődében is foglalkoztatja. Gyakran megesik, hogy félbeszakít minket meseolvasás közben, hogy innentől ő olvas tovább. Korábban említettem, hogy már kért is rá, hogy mutassam meg neki, hogy kell olvasni. A saját kis kitalált történetei is remekek, a fantáziavilága meg vetekszik az enyémmel. Kirakózás közben is megkérdezte tőlem:
- Az oroszlánokat szereted?
- Csak messziről – válaszoltam.
- És a foltos orrú kutyákat szereted?
- Igen – örültem meg a könnyű kérdésnek.
- Pedig a foltos orrú kutyáknak büdös az orruk – mondta sztoikus nyugalommal Vera. Tudja a… Én eddig nem szagolgattam őket.
Még mindig a számítógépnél ült, amikor hívtam reggelizni.
- Jó – nyugtázta Vera invitálásomat -, csak előbb hadd fejezzem be a munkám!
Szépen kirakta az utolsó kirakót is és jött a konyhába. Reggelire sonkás, vajkrémes kenyeret ettünk. Eddigre már Gergő is csatlakozott hozzánk. Késői ébredése miatt kimaradt a reggeli szopija, így inkább ivott, mint evett, de azért mindketten bekaptak pár falatot és indultunk a keddi zenefoglalkozásra. Kényelmesen odaértünk a 9:15-ösre. Vera már útközben hangolt, mert egy kertészkedő néni kérésére előadta repertoárjából a “Katicabogárka, szállj fel az égre…” kezdetű dalt.
A zenefoglalkozásra csak hárman értünk oda pontosan, ill. három szülő: két anyuka és én. El is kezdtük, és egész jól alakult a dolog, csak Kókaiék fián éktelenkedett annyi friss himlőhely, hogy nem bírtam levenni a szemem róla. Kókainé nagyon győzködött, hogy már nem fertőző, így is majd szívbajt kaptam, amikor este Gergő arcán megláttam egy piros pöttyöt. Ilyen pici korban nem lenne jó elkapnia a himlőt.
Később egész csapatra való “új” anyuka csatlakozott hozzánk, olyanok, akik most jöttek először a foglakozásra. Megnéztem őket és megállapítottam, hogy továbbra sem bánom, hogy Kati a feleségem. Mondják, hogy minél többet lát az ember a világból, annál jobban fogja szeretni a hazáját. A gyerekhintáztatós dalocska után amúgy is úgy leizzadtam, hogy gyapjúallergiások számára kifejlesztett vegytiszta poliészter ingem rátapadt a testemre és enyhén átlátszóvá vált. Az általam nyújtott esztétikai élmény tehát rögtön akadémiai kérdéssé avanzsálta korábbi párválasztásom helyességét, jelenleg ugyanis csak az emberhez genetikailag igen közel álló Pan troglodytes faj nőstényei vonzódtak volna hozzám, feltéve, hogy szaglószervük épp el van dugulva.
A foglalkozáson egyébként Vera volt a legidősebb gyerek. Gondoltam, majd most felvághatok vele, milyen remek adottságokat örökölt tőlem (ha nincs a közelben Kati, akkor csakis tőlem), de Vera végig nagyon nyűgös volt. Többször rá kellett szólnom, egyszer egy anyukának is meg kellett feddenie, hogy ne nyalogassa a gyerekét. Ilyenkor nem kért bocsánatot, mint ahogy általában szokott, hanem leült nyafogni, hogy “anya, anya”. Ezt az “anyázást” máskor is bevetette már. Nem hiszem, hogy komoly anyahiányban szenved, bár ez is benne van, inkább zsarolni akar vele. Azt pedig nem hagyom. A második ilyen szipogásánál elköszöntünk és eljöttünk a foglalkozásról. A templom előtt Verának pisilnie kellett. Én épp Gergővel bajlódtam, valahogy ő sem ült meg a fenekén, ezért Petrikné elvitte Verát a plébánia wécébe. Amikor visszajött vele, nagyon szélesre húzta a száját:
- Ennek a gyereknek szerencséje lesz. – mondta nevetve.
- Miért? – csodálkoztam.
- Fordítva van rajta a bugyi.
Ugyan, kérem: egy fordított női bugyiból csak Columbo hadnagy gondolja azt, hogy az áldozatot egy férfi tettes öltöztette fel. Mindenki más tudja, hogy néha a nők is hanyagok. A kérdéses ruhadarabot Veronika maga vette fel, tisztelt bíró úr!
A foglakozás után postára mentünk elhozni egy levelet, amit a postaládába dobott cetli szerint akkor próbáltak kézbesíteni, amikor nem voltunk itthon. Emlékeim szerint ugyan abban az időpontban épp otthon voltam, de nem akarok én rossz lenni. Ha az mondják, hogy nem voltam, hát nem voltam.
Vera az úton talált egy fátyolkát, amit szitakötőnek nézett és felszedett. Egy ideig elvitáztunk azon, hogy a talált rovar valóban szitakötő-e, végül abban maradtunk, hogy ha büdös lett tőle Vera keze, akkor fátyolka, hiszen a fátyolka jellegzetes illatot bocsát ki. Vera szerint cseppet sem lett büdös a keze, így el kellett ismernem, hogy szitakötőt fogott, de akkor is fátyolka volt az.
A posta felé vezető sétány mellett megfigyelhettük az Atreides-ház fűszergyűjtő harvester-eit munka közben. Rendben, a jelenlévők szerint csak három fűnyíró volt, de lehet, hogy ők tévedtek. A kispiacon meg vettem egy 50 Ft-os nyalókát Verának, mert szépen kérte. Kóla ízűt választott. Soha nem adunk neki kólát inni, de inkább az motiválta, hogy tetszett neki a nyalóka csomagolása. Azért kicsit csalódott benne:
- Ez nem is kólás ízű.
- Hanem? – kérdeztem vissza.
- Citromos meg narancsos.
- Az még jobb. – lelkendeztem. Aztán ennyiben maradtunk. Verát innentől csak az érdekelte, hogy ha nyalja a nyalókát, egyre kisebb lesz. Elmagyaráztam neki, hogy ez is elfogy, mint a többi étel. Vera szerint ugyanakkor a nyalóka nem is étel. Ebben sok igazság van, de megegyeztünk, hogy ami a szánkból a gyomrunkba kerül, az legtöbb esetben ételként definiálható.
Ha már az ételeknél tartunk, úgy látszik, nekem sohasem kell főznöm. A szüleim rendületlenül hordják nekünk az ebédet, bár édesanyám már többször említette, hogy van egy cég, amelyik jól főz és olcsón házhoz is szállít ételt. Mondtam neki, hogy ne aggódjon miattunk, és ne érezze úgy, hogy el kell minket látnia. Megoldjuk. Persze jó, hogy nem kell a konyhában párolódni ebben a forróságban, és több idő is marad mindenfélére. Megfontolom ezt az ételrendelést. Kati annyi ebédpénzt kap az új cégénél, hogy abból mi is megebédelhetnénk. Nem csoda, hogy nincs kellő motivációm a szakácskönyvemhez, pedig az eddigi ételötleteim eddig osztatlan sikert arattak. Igaz, mindet én ettem meg. A fahéjas-aszaltszilvás tojásrántotta határozottan finom és a babérleveles-cukrozott makaróni is. A farafelkur kotyvasztát nevű koktélt azonban nem ajánlom senkinek. Ezt egyszer fogadásból ittam meg, még kamasz koromban. 22 összetevőt tartalmaz, köztük olyan nyalánkságokkal, mint ecet, étolaj, mustár, a többit hagyjuk…
Ma zöldbabfőzelék volt ebédre. Édesanyám direkt a gyerekeknek főzte, gondosan ügyelve, hogy nagyon diétás legyen. Lehet tippelni, hogy kik nem ettek belőle egy falatot sem. Nekem viszont a bab minden formában a kedvenc ételem, csak diétásan nem. Egy jó étel rosszul elkészítve pedig rosszabb, mint a rossz étel jól elkészítve. Vera bolti madártejet evett, Gergő meg elaludt ebéd előtt és csak uzsonnára ébredt fel jól kiéhezve. Ezen felbuzdulva kínáltam neki egy bébi ételt, de ellökte a kezemet, amikor a szájához közelítettem, amikor meg beletuszkoltam egy kanál főzeléket, elsírta magát. Erre kezébe nyomtam az utolsó szelet több napos pizzát. Ezt “vááá” felkiáltással vette tudomásul és jóízűen befalta a szelet ötnegyedét.
Vera mindeközben elcsaklizta a szendvicset, amit magamnak készítettem, úgyhogy bekanalaztam a bébiételt. Rosszra számítottam, de szörnyű volt. Mintha cementet kevertek volna nedves homokkal és ezzel az ízét és a kinézetét is jellemeztem. A börtönben adhatnak ilyet azoknak az elítélteknek, akiknek mérgezéssel kívánják lerövidíteni életfogytiglani büntetését.
Egy hírportálnak kikiáltott internetes bulvárlapban olvastam, hogy egy indiai kisgyerek napokon át élt macskatápon. Biztosan ismerős volt neki az íz.
Közben édesanyám hívott telefonon. Úgy volt, hogy ma találkozunk, de kiment a fejemből. Megígérte, hogy átjön hozzánk. Amíg megérkezett, kitakarítottam Tekit háromszor, ugyanis az a mániája, hogy a friss, tiszta vízbe szeret üríteni. Korábban ezt mindkét gyermekünk eljátszotta, csak pelenkával.
Nagymama kevés ideig időzött nálunk, de hazakísértük és náluk is játszottunk, rajzoltunk kicsit. Kata munka után értünk jött kicsinynek látszó, de feneketlen bendőjű limuzinunkkal, és este még belefért azt időbe egy közös fagyizás és egy kis játszóterezés. A játszótér ráadásul dédimama erkélye alatt van, így ő is lejött hozzánk egy kicsit.
Gergő talált a játszótéren egy kalapáccsal ütögetős játék szellemet. Verának ez nagyon tetszett, mivel nem egy nagy értékű dologról volt szó és nem jelentkezett a gazdája, megengedtük, hogy megtartsa. Otthon együtt játszott vele Gergő és Vera. Kati fáradtan végigdűlt a franciaágyon, én meg azon nosztalgiázva, hogy valamikor feküdtünk ezen az ágyon úgy is, hogy egyikünk sem horkolt hangosan, mellé heveredtem egy percre. A másik szobából ekkor kiáltott át Vera:
- Kiesett az ütős szellemem – mivel a mechanikáját egy egyszerű hajgumiszerűség mozgatta, gondoltuk, meg lehet javítani, ha ez megvan. Vissza is kiáltottunk:
- A gumi megvan?
Ekkor hangzott fel Gergő bömbölése. Katával szinte egyszerre mondtuk: “Igen, megvan a gumi.”
Még egy koppanás volt ma este. A gyerekek kergetőztek a lakásban. Gergő valamiért úgy gondolta, hogy jó ötlet kergetni Verát. A vége az lett, hogy nekikoppant a feje a hűtőnek. Járhatott volna rosszabbul is. Remélem, okult a dologból!

Mi jár a fejedben?

purchase research paper online essay writers coustom writing instant college papers for sale cheapest essays for sale