2008. 06. 29. Vasárnap

Rejtő Jenő szépirodalmat írt? Kit érdekel, szeretjük. Egy barátom ismét bírált, hogy tudnék én ennél a naplónál jobbat is írni. Lehet, hogy tudnék, sőt, biztosan, de most örülök, ha ezt megírom. Lázár Ervinről olvasok most egy nagyon érdekes könyvet. Nagyon jó és nagyon életvidám ember volt, szerettem. Az írók engem amúgy is jobban érdekelnek, mint a műveik, mert amelyik rossz ember volt, az nekem ne írjon semmit, úgysem olvasom el. Amelyik meg jól írt, de rossz emberként élt, az biztos hazudott. Minek olvassak én hazugságot? Néha már az is gyanús, ha valakit valahol valakik, valamely korban szerettek. Ha nem feküdt le nekik, miért hagyták írni? Érdekes módon a kedvenc íróim nem voltak egészen normálisak. Nem tudom például, miért szeretem Franz Kafkát. Őrült kamaszkoromon mindenesetre átsegített őrültségével. Normálisnak tűnő dolgokat ír le lázálomszerűen. Nem szeretnék az ő világában élni, de valamikor hasonlóban éltem és ő segített ki belőle. Aztán megtaláltam Rejtőt, aki meg szörnyű dolgokat is úgy ír le, hogy azon röhögni kell. Elmegy egy ember meghalni a légióba. Ebből más monodrámát írna, Rejtő meg…
Amikor sugárkezelést kaptam, megfogadtam, hogy soha többé nem leszek ideges, és hogy élvezni fogom az életet, amíg lehet (természetesen azóta annyit idegeskedtem már, hogy a szívem szeretne nyugdíjba menni). Ahogy egy kedves tanárom mondta: “körüljártam a tepsit”, de nem feküdtem bele. Heteken keresztül napi három órát vártam a kezelésre. Előtte már fél órával bevettem az adag hányingercsillapítómat, amit csak úgy fű alatt kaptam és állítólag valami lovaknak szánt adag volt, aztán elővettem egy Rejtő könyvet, vagy Nóti Károly bohózatait és jókat nevetve vártam a soromra, míg mellettem csontsovány felnőttek arról beszélgettek, hogy aki egyszer ide került, az csak a koporsóban kerül ki. Előttem pedig egy tizenkét éves forma lányka üldögélt a szüleivel. Gyakran gondolok rá, hogy mi lehet vele azóta. A kopaszra borotvált fejére rajzolták a sugárgép pozícionáló keresztjeit, amiket rám is minden este visszarajzolt odahaza a feleségem… Szegénynek mindig végig kellett néznie azon a megcsonkított testen, amire én akkoriban nem tudtam sajátként gondolni. Leborotválták az egészet combközéptől az államig, mint valami rossz hímringyónak és vastag fekete cérnaszálak lógtak ki a még alig behegedt műtéti hegből. Emberi test ez, amit így lehet varrni, vastag fekete cérnával? Dehogy az, agyonnyúzott plüssmackó.
Szóval vártam a kezelést egy rongyos, szőrevesztett plüssmackó testében, közben meg kacarásztam Rejtőn, meg Nótin, a halálváró roncsemberek mellettem meg el sem tudták képzelni, hogy mi bajom. Gondolom, feltételezték, hogy megőrültem, de ezen a helyen szabad volt őrültnek lenni.
Tulajdonképpen nagyon sokat köszönhetek a ráknak, mivel belehaltam és újjászülettem. Újjászületésem után a testem sem volt már ugyanaz és a személyiségem sem, de nem bánom. Jobb így. Ráadásul azóta minden nagyobb kihívás előtt eszembe jut az az este, amikor beadtak nekem két nyugtatót, megvárták, hogy hasson és beküldtek egy fiatal dokit, hogy magyarázza el a műtéti kockázatokat és írassa alá velem, hogy lehet, hogy nem ébredek fel, vagy ha igen, hát eltorzítva.
Kicsiny, törékeny ember, mit gondoltál te magadról? Örülj, hogy élsz! Adj hálát minden napért! Hogy nem te vagy a legfontosabb? Örülj, hogy egyáltalán vagy!
Többé nem akarok fontos lenni. Ezt a naplót szívesen írom, ha valakinek tetszik, az külön öröm. Ha valakinek nem, akkor is megérte.
Éljenek örökké a mesélők és a nevettetők, a komolyak meg emlékezzenek!
Ma ünnepelt a családunk. Egyrészt megünnepeltük az Úr napját, a vasárnapot és elmentünk misére. Ma különösen csendesek voltak a gyerekek, pedig egy másik fiatal család is feljött a karzatra a másfél év körüli kislányukkal.
A mise után Vera választott egy csokor virágot édesanyjának. Mi pedig kifizettük a virágárus néninek. Vera büszkén lóbálta a csokrot hazafelé és énekelt egy dalt, amit maga költött. Időnként az elhaladó autókat is belevette:
“Virágot, virágot
Viszek, viszek.
Kék a kocsi,
Viszem, viszem,
Fehér a kocsi,
Viszem, viszem.”
Egy kis dallamot is kitalált hozzá. Lehet, hogy elfogult vagyok, de szerintem zseniális. Ez a lány jó dolgokat fog írni, ha hagyom, hogy gyerek maradjon. Azon leszek.
Ma egész nap pihentünk. Édesapám – áldja meg érte az Isten, mindig gondoskodni szeretne rólunk -, hozott ebédre túrós csuszát marhapörkölttel, ami annyira fenomenális volt, hogy leírhatatlan. Ha lenne egymillió dollárom és felbérelhetném a világ legjobb szakácsait, hogy a legnagyszerűbb alapanyagokból készítsenek ételt nekem, akkor sem ehetnék ilyen jót. A gyermekeim ugyan inkább a csuszát értékelték, de a pörkölt is egy költemény volt, zaftos, fűszeres, pikáns, a legjobb dolog, ami a marhával történhetett. Háromszoros vivát a szakácsnak, bár bevallom, nem tudom, édesanyám főzte, vagy édesapám, mert mindketten remekül forgatják a fakanalat. Az, hogy a kelleténél súlyosabb vagyok, nagyrészt az ő lelkükön szárad, de sebaj. Verával a kínai üzletben nemrégiben vettünk egy olyan övet, amire lyukat kellett fúrnom és kb. kétszer körbeér. Azóta vékonyabbnak érzem magam.
Délután elmentünk a katonazenekari fesztivál záró koncertjére. Nyolc évvel ezelőtt épp a katonazenekari fesztiválon melegedtünk, ill. fagytunk össze Katával egy hűvös júniusi estén. Még verset is írtam róla, hogy takargattam be a kabátommal. Szegény egész este vacogott, de nem merte bevallani, mert azt hitte, akkor hazaviszem. Ettől a naptól számítjuk kapcsolatunk kezdetét, de emlékszem, másnap már arról beszélgettünk, hogy hol fogunk lakni és hány gyereket szeretnénk. Ma is szinte ugyanúgy érzek iránta, és ma is elvenném feleségül.
Ez a fesztivál más volt, mint a nyolc évvel ezelőtti. 30 fok volt árnyékban és ott voltak a gyerekek is, de annál inkább élveztük. Ráadásul találkoztam egy katona barátommal és a feleségével is. Az ő gyermekük 10 hónapos. Ez azt jelenti, hogy 10 hónapja szeretnénk hozzájuk elmenni babanézőbe, de eddig nem volt rá alkalom. Más barátainkkal is összefutottunk. Az idő jó volt, kedves ismerőseim, barátaim, rokonaim vettek körül, a kút vize jó játszóteret adott a gyerekeknek, egy kellemes kis étterembe is beültünk. Mi kell több?
Csak Vera lógatta az orrát hazafelé menet, hogy már megyünk is. Azért otthon is akadt szórakozása. Egy madzagot kötött Gergő derekára és sétáltatta, mintha kutya lenne. Gergő teljesen belement a játékba. Négykézláb ment Vera után, és amikor az levette róla a madzagot, megpróbálta visszatenni a derekára. Annyira beleélte magát a kutya szerepébe, hogy meg is harapta Verát.
Estére jól elfáradtak mindketten. Végre sikerült őket időben lefektetni.

Mi jár a fejedben?

online college homework help reseach papers writing a thesis proposal executive resume writing services washington dc best custom essay company