Valós szülő

Szeretjük, imádjuk, mindent megteszünk értük! Gyermekeink a legfontosabbak a számunkra. Megpróbáljuk kis életüket a legjobb meder felé irányítani. Eszenciáinknak tekintjük őket, lehetőleg beléjük akarjuk préselni magunkból a legjobbat.

Szülőnek lenni nem egyszerű dolog. Nincs nő, és nincs férfi, aki ne követne el hibát, a nevelés útvesztőiben. Azt hiszem ez teljesen rendben is van. Nem lehetünk tökéletesek, mert akkor minden rendkívül unalmas lenne. Nem tudhat mindenki mindent, mindenbe bele kell tanulnunk. Vannak született anyukák, és apukák, és vannak, akik szeretnek szülők lenni, de nem erre teremtettek . A türelmet azonban mindkét fajtának ismernie kell, és felsőfokon használni nap mint nap. Azonban néha nálunk, a végtelentürelmű édesanyáknál is elszakadhat a cérna!

Az anyukákra is pont olyan nyomás nehezedik, mint a fiatal lányokra, mikor felütnek egy magazint, és tele van harminc kilós álomcsajokkal az újság. Akárhányszor bekapcsolom a tévét, azt látom, hogy a tökéletes kismama, karcsú, csillog a haja, állandóan süt a nap körülötte, megfontolt, tudatosan eteti a legjobb ételekkel a gyereket, probiotikus kajákkal tömi, frissen, boldogan, tökéletes sminkben a patyolat tiszta lakásban ringatja a gyereket. A valóság? Őszintén szólva az én gyerekem marhára nem szereti a zöldséget. Emiatt folyton azon idegeskedek, nem lesz a gyerekem egészséges. Másrészt nem mindig van időm magamra, mert lefoglal az, hogy olyan kaját adjak a kicsinek, amit meg is eszik. Harmadrészt, a húst sem eszi, így aztán néha addig fajul a dolog, hogyha a gyerekem azt mondaná: – Anya én fehér kavicsokat szeretnék enni! Akkor én nekiindulnék a Duna partnak, hogy szerezzek egy szatyornyit belőle, mondván már tök mindegy mit, csak egyen már valamit! Végtére is vajas kenyéren nem lehet felnőni? Vagy talán fényből él ez a gyerek? Aztán itt vannak a szabadidős tevékenységek. Nagyon szívesen festegetnék, meg főzőcskéznék a kicsivel, de van olyan mikor a munkából hazaérve nincs rá időm. Nem vagyok büszke rá, de ha már nincs mit felvennie a családnak, mert elfogyott a vasalt ruha, akkor nem vetem meg a TV áldásos jelenlétét. Beteszek egy jó kis mesefilmet, vagy átkapcsolok egy rajzfilm adóra, hogy ne unatkozzon az én kis csemetém, míg én a gőz felett aszalódók.

Szülés után sok-sok mindenről szó esik, a bébi blúztól, a tejfejésig, a vizesedő lábaktól, a gyulladt mellekig, de azt nem igazán említik meg, milyen lelki súly nehezedik egy kismamára. Soha többé nem fog nyugodtan aludni. Nem lesz olyan pillanata, amikor ne a gyerekre figyelne. A legjobb alvóból is holtkórost csinál ez a kis 55cm-es kisember. A legkisebb horkanására is riadtan kelünk fel, még akkor is, mikor már annyira fáradtak vagyunk, hogy egy hétig is tudnánk aludni. Nincs olyan nő, aki legalább egyszer ne gondolta volna azt, milyen jó lenne megtalálni a gyereken az „OFF „állást. Bizony nagyon sokszor türelmetlenek vagyunk. Annyira szeretnénk végre egyedül pisilni csukott ajtók mögött. A magánszféra elmosódik, még a hálószobában sem tudunk igazán kikapcsolni, elengedni magunkat, hisz bármikor megjelenhet kis plüsskutyáját szorongatva.

Először csak gőgicsél, aztán el kezd beszélni, és a végén csak mondja é mondja! Egyszerűen tündériek, de mikor egész nap csak azt haljuk, hogy anya, anya, anya, akkor kb. a hatezredik anyára, már villog a szemünk. Ezután pedig őrlődünk.” Szegény gyerek, hogy csinálhatom ezt vele. Nem tehet róla! Istenem csak egyedül van és unatkozik.” Gyártjuk a védőbeszédeket magunkban, és a végén már el is hisszük magunkról, milyen szemétláda türelmetlen nőszemélyek vagyunk. Pedig ez nem igaz, hiszen már meg tanultunk a hinta palinta éneklése közben cikkeket olvasni egy újságból, miközben lökjük is a gyereket, kész Napóleonná válunk, egyszerre 3 dologra is odafigyelünk. Mindent megteszünk, ami csak tőlünk telik. A maximumot akarjuk mi is nyújtani. Sokan azt mondanák ez természetes. Nem, nem az. Ez már emberfeletti akárki akármit is mond. De néha nekünk sem megy minden olyan jól és gördülékenyen. Sokan nem is sejtik,de gyakran elbújunk a világ elöl, és azalatt a 3 perc alatt, amíg meg nem haljuk ismét, – Anya?! Jól kisírjuk magunkat, különben szétrobbannánk. Nekünk is jó lenne beszélgetni felnőttekkel, kikapcsolódni egy kicsit, úgy leadni a kicsit pár órára, hogy biztonságban tudjuk őket, és gondtalanul molyolhassunk. Ha ez nincs, bizony besokallunk, és teljesen értetlenül nézünk magunkra milyen idegcsomók lettünk.

Tudom ezerszer hallott mondat, de figyeljünk magunkra is oda. Teljesen természetes az, hogy türelmetlenek vagyunk. Nem lehetünk mindig tökéletesek, és amíg észrevesszük a saját türelmetlenségünket, addig igenis, nincs baj. Álljunk meg egy pillanatra, gyártsuk a védőmondatainkat, ekkor szépen megnyugszunk, és újra lemehetünk kutyába, hogy ugassunk az asztal alatt, mert kiscsemeténk gazdisat szeretne játszani velünk. :)

Maradok tisztelettel,

Orosz Viktória Ágnes

.

Mi jár a fejedben?

sell essays online uk do my accounting homework online sites that do your homework buy book review essays i need someone to do my term paper