2008. 06. 23. “És este lett és reggel…” A második hét

Gergő hajnalban magától felébredt szopizni. Valamit megérezhetett a közelgő eseményekből. Szopizás után szépen visszaaludt. Verát nem ébresztette fel, engem viszont igen. Mióta itthon vagyok a gyerekekkel, alig alszom. Mondjuk erről nagyrészt a napló tehet, de idáig is voltak éjszakába nyúló elfoglaltságaim, csak én későbbre jártam dolgozni, mint most Kata, tehát eddig reggel  volt egy-két plusz óránk pihenésre.

Anya hatalmas hátizsákkal elviharzott az állomásra. A gyerekek mindketten aludtak, amikor elment. Vera ébredéskor a plafont nézte, és síri hangon mondta: “Túl sokan vannak ezek a pöttyök.” Időnként fényes pöttyöket lát. Ilyenkor mindig a frászt hozza rám. El fogom vinni szemészetre. Bár van, aki szerint ez teljesen normális (csak jó a fantáziája, vagy látja rajtam, hogy megijeszt és ezzel manipulál), mások szerint magas vagy alacsony vérnyomás okozza, megint mások szerint a szem romlása. Jobb, ha látja egy orvos. Gergőnek is aktuális már a szemészeti kontroll. Egyébként délután Gergőt viszem védőnőhöz. Tőle is megkérdezem majd, hogy mi a véleménye a dologról.

Gergő egyébként vidáman ébredt, csak abból lehetett sejteni, hogy valami nem tetszik neki, hogy felmászott a szopis párnájára, és ott várakozott. Adtam neki teát. Rengeteget megivott belőle. Ezzel el is rendezte magában a dolgot. A tea és a reggelire kapott virsli elég volt neki. Persze hajnalban még volt szopi is. Most már ki kell bírnia néhány napot  enélkül, végtére holnap lesz 14 hónapos.

Vera megint alulmúlta magát, már ami a reggeli elfogyasztását illeti. Egy virsli harmadát ette meg összesen. Mondtam is neki, hogy kilátszanak a bordái, de megnyugtatott: “Ezek nem bordák, csak piszkok rajtam.”

Gergő a reggeli után pakolt kicsit a konyhaszekrényben. Most hagytam neki, hiszen egy teljes hetem sincs, hogy elkényeztessem.

Bölcsődébe menet Vera kitalálta, játsszuk azt, hogy ő Robin, a titán, én meg át tudok változni állatokká. Így aztán én sassá változtam, ő meg a köpenyével repült és repülve, azaz szaladva mentünk a Forrás klubig. Szükséges is volt, hogy repüljünk, mert a titánautónkkal túl gyorsan hajtottunk és széttört az eleje. Az autót tehát éppen a robotunk javította a garázsban. A Forrásnál már gyülekeztek a gonoszok, akiket le kellett győznünk. Megbeszéltük, hogy én orrszarvúvá változom és felöklelem őket. Sajnos az egyik gonoszról kiderült, hogy ő Imre bácsi, a sekrestyés a templomból, így ahelyett, hogy legyőztük volna, köszöntünk neki és megbeszéltük, hogy holnap meglátogatjuk őket a gyerekekkel és Margitkával, az anyósommal, aki megígérte, hogy holnap eljön segíteni. Imre megkérdezte Verától, hogy hozza-e Gergőt is. Határozott nem volt a válasz. Jó, akkor majd viszem én.

Azért, ha igazi gonoszok lettek volna, biztos legyőztük volna őket.

Verának a fejébe nyomtam egy rózsaszín kalapot. Nem illett a lila ruhájához és a kék zoknijához, de legalább védte a naptól. Az árnyékos helyeken viszont inkább levette és hozta a kezében. Út közben egy banánt is elmajszolt. Legalább van valami laktató a hasában. Gergő ugyan jó sokat reggelizett, de azért folyamatosan adagolnom kellett neki a ropit.

Egy anyuka elhaladt mellettünk egy babakocsival, amire ráfért volna, hogy megkenjék három bálna zsírjával.

- Ez a babakocsi nyikorog? – kérdezte tőle Vera.

- Még dudál is – válaszolt az anyuka mosolyogva.

Verával beszélgettünk arról, hogy ő szeretné-e, hogy Gergő babakocsija is nyikorogjon és dudáljon. Szerette volna. Majd azon leszek, hogy nyikorogjon.

A bölcsődébe érve Vera rögtön rohant a társaihoz játszani. A gondozónőknek szóltam, hogy az édesanyja elutazott, ezért lehet, hogy a héten nyűgösebb lesz. Visszahoztam nekik kimosva a bugyit és a zoknit, amit múlt héten adtak Verára. Kiderült, hogy a bugyi és a zokni a miénk, viszont a body és a kezeslábas nem, ezeket viszont nem hoztam vissza.

A gondozónők ajánlották, hogy a rózsaszín kalapot adjam Gergőre, mert nagyon le van izzadva. Meghagytam őket ebben a hitben. Most mondjam meg nekik, hogy csak a reggeli egy részét kente a hajára? A száradt ketchup jobban tart bármilyen hajzselénél.

Hazaérve megtartottuk a teknős-pucolás ünnepét. Teki számára mindenképp ünnep volt, hogy kicseréltem az aquaterráriumában azt a vizet, amibe már belerohadt egy fiatal homoki angolna feje.

Gergő magától felmászott Vera ágyára, lefeküdt, bekapta az ujját, jelezve, hogy álmos, és onnan nézte, hogyan takarítom ki a teknősólat. Miután végeztem, le is fektettem aludni. Kicsit nyüglődött, de elaludt.

Anyátlanok

22:39: Sokadjára hiszem azt, hogy a lányom végre elaludt. Az imént suttogott valamit. Bementem hozzá, hogy megkérdezzem, mit. A fülembe duruzsolta: “Korán reggel ritkán rikkant a rigó.”

De kezdjük az elején, ill. a nap közepén! Gergő pont akkor ébredt fel, amikor anyával beszéltem telefonon. Odatartottam a füléhez a készüléket, de meghallva Kati hangját nagyon elpityeredett. Ez persze lehetett attól is, hogy nem adtam oda a telefont, hogy játszhasson vele, és lehetett ébredés utáni nyűgösség is. A friss vízben vidáman úszkáló Teki látványa mindenesetre egy csapásra felvidította. Összességben ma Gergő egy kicsit odabújósabb volt. Gyakran jött hozzám, hogy átölelje a lábamat. Egy kicsit a franciaágyba is befektettem, és puszilgattam a hasát, amin percekig hahotázott.

Katával úgy beszéltük meg, hogy délután védőnőhöz viszem, ezért gyorsan megmostam a haját. Oda mégsem vihetem ketchupös fejjel. Gondoltam, úgy megyünk a védőnőhöz, hogy Vera is jön velünk. Legalább őt is megnézi. Arról viszont megfeledkeztem, hogy édesanyámmal megbeszéltük meg, hogy ő megy ma Veráért. Végül Verát én hoztam ki a bölcsiből – jobb is volt így -, és a közelben találkoztunk nagymamával, aki aztán Verát elvitte papához a szervizbe. ((Úgy egyeztünk meg, hogy ott találkozunk. )) Mi fiúk a védőnőhöz mentünk. Egyszer-kétszer már elkísértem ide Katit és ismertem a hölgyet a családlátogatásoból is. Most mégis úgy mért végig, mintha azt lesné, nem lógnak-e ki levágott végtagok a zsebemből, vagy Gergő babakocsijának bugyraiból. Biztosítottam, hogy nem daraboltam fel a feleségemet, csak most ő dolgozik és én vagyok itthon. Az arckifejezéséből ítélve nem lehettem túl meggyőző. Egyébként kiderült, hogy Gergő 9 kg 60 dkg súlyú. Maradhat. Vera csillaglátására is rákérdeztem. A védőnő szerint csak fantáziál. Én meg ismerem annyira a lányomat, hogy tudjam: nem.

Elgurítottam Gergőt babakocsistól nagypapához. Vera addigra birtokba vette a terepet. Kapott egy iránytűt, ami nem játék, hanem működik. Egyébként ez csodairánytű volt. A többi iránytű mindig északra mutat, ez viszont teret adott a gyermeki fantáziának. Vera elképesztően boldog volt, hogy birtokolhatja ezt a remek szerkezetet, hát mindig arra kellett mennünk, amerre az iránytű mutat. Egy ízben meg kellett győznöm Verát, hogy azért a kerítésen ne másszunk át. De az iránytű segítségével találtunk “romlott ablakot”, rossz gyereket és kutyát is.

A szóban forgó rossz gyerekek épp egy játékpisztolyt vertek szét. Vera a fejét csóválta ekkora barbárság láttán: – Ez butaság volt.

- Miért – érdeklődtem -, te mit csináltál volna vele?

- Mentem volna a strandra és tettem volna bele vizet. (Múlt nyár óta nem voltunk strandon.) Út közben levizsgáztattam Veronkát matekból és biológiából. Például mutatta, hogy már öt seb van a térdén, de majd begyógyulnak. Erre rácsaptam:

- Ha egy sebed begyógyul, akkor még hány marad?

- Három. – vágta rá.

Közelít a dolog. Nem kell erőltetni. A platánfát viszont egyből megismerte és az akácot is, nem is kellett kérdeznem. Egy teljesen forgalmatlan úttestnél pedig ő figyelmeztetett, hogy nem fogtam meg a kezét és nem lépett le addig a járdáról, míg vissza nem mentem érte. Megköszöntem neki, hogy ilyen éber volt. Meg is hívtam egy fagyira. A fagyizóban újabb jó pontokat gyűjtött magának. Egy néni teljesen elámult azon, hogy milyen udvariasan köszöni meg kislányom, hogy kinyitotta neki az ajtót. Ezen kívül a fagyimat is végig-analizálta. Kapott belőle kóstolót és közölte velem, hogy ez nem is barackfagyi, hanem dinnye. Mivel volt egy gömb csokifagyim is, javasolta, hogy a fagyit hívjuk dinnyés csokinak.

Gergő megint üres tölcsért kapott, de azt precíz mozdulatokkal mártotta időnként a z én fagylaltomba, hogy lenyalja róla a finomságot.

Fagyizás után Vera újból elővette az iránytűjét. Az iránytű azt mutatta, hogy pihennünk kell egy kicsit a padon, de nem a közepén, hanem a végén. Vera a padon ülve tovább az iránytűt:

- Most a fekete mutat valamire. – mondta komoly arccal, majd a szóban forgó irányba fordult – Igaz, ott egy kiskutya.

Az iránytű azt is javasolta nekünk, hogy vásároljunk be. Ugyan mindenünk volt otthon, de Vera az iránytűnek adott igazat: “Vegyünk egy banánt és kész, ennyi volt a vásárlás.”. Rögtön két banánt vettem, amiből Gergő be is kapott egyet.

Még sokat sétáltunk a Holló László sétányon. Közben Vera sütött darazsat a hangyáknak, és ásott nekik új hangyabojt, valamint majdnem megharaptatta magát egy zsebkutyával. Ebből legalább okult. Mindig mondom neki, hogy idegen kutyákkal legyen nagyon óvatos.

Otthon többször is beszélt Katival telefonon. Egyszer 11 percig. Miután elmesélte a napját Kata le akarta tenni, de Vera nem hagyta:

- Van még egy nagyon fontos dolog, amit el kell mesélnem. Van nekem egy teknőcöm. Úszkál a vizében, és csak egyszer lehet etetni naponta.

Ha nem állítjuk le, talán még mindig mondaná. Azért úgy búcsúzott Katitól, hogy: “hiányozni fogsz”.

Épp fürdetés közepén voltam, amikor átjött édesapám segíteni. Épp jókor érkezett, mivel Gergő csak hiányolta az esti szopit. Kellett valaki, aki csak vele foglalkozik. Nagypapa tehát Gergőzött, én meg Verát rendeztem. Sehogysem akart kimászni a kádból. Mindig azt mondogatta, hogy még nincs kész a haja (épp hajat mosott). Végül arra kijött, hogy észrevettem,  amint a lemenő nap sugarai megtörnek a teknős üveg akváriumán, s a mini szivárványt mindenképp látni akarta. Sajnos addigra lentebb ment a nap. Próbáltuk az esetet egy játék projektorral rekonstruálni, sikertelenül. Vera sajnálta, hogy nem volt nálunk szivárványtartó.

Fürdés, vacsora, mese és ima után mindkét gyermekemet megpróbáltam ágyba dugni – eredménytelenül. Mindkettő tíz után aludt el. (Egyébként nagyon vidáman viháncoltak.) Én meg most rögtön… megyek, lefekszem a lányom mellé a franciaágyba.

Mi jár a fejedben?

executive resume writing services chicago scholarship essay for business school master thesis writing help college essay paper help type a paper online