Milyen lenne a Bécsi Újévi Koncert magyar önkormányzati fejlesztésben?

Óriási tömegeket vonzott január elsején a nemzetközi Tv-közvetítésen keresztül a Bécsi Újévi Koncert. Minden évben megnézem, elbűvöl a profizmusa, az a miliő, amit az osztrák művészek és rendezők teremtenek számunkra. Tudom, hogy sok magyar nézőben felmerül ilyenkor, mi miért nem vagyunk képesek egy ilyen rangos esemény megrendezésére? Nézzük meg, milyen lenne az Újévi Koncert magyar önkormányzati szervezésben?

Ámulattal nézem minden évben ezt a nívós művészeti produkció, ahol érezhetően minden részlet a helyén van, és ahol feltehetően a programnak minden szereplője (több 100) a legmagasabb színvonalon teljesít. A zenészek, a táncosok, a dekoratőrök, a virágdíszek beszállítói, a jelmeztervezők, a varrónők, a hangosítók, az operatőrök, a produkció menedzserei, a rendezők, és még ki tudja még hányan és hányan.

Mindezt a magas teljesítményt több évtizede fenntartják, sőt, ha az építészeti környezetet is nézzük, akkor több évszázada, kiemelkedő „a hozzáadott érték”, hogy egy gazdasági életből származó kifejezést használjak.

Lelki szemeimmel látom, ahogy megszervezik a zenei műsort, a koreográfiát, a belsőépítészeti és a kertészeti kialakítást, a fellépők ruháját. Feltehetően alaposan végig gondolják, mely cégek legyenek ehhez a beszállítók, kik azok, akikben sosem csalódtak, a legmagasabb művészeti igényességet biztosítják, akik régóta jó referenciákkal rendelkeznek, stb. Vajon hogyan biztosítják, hogy ennyi résztvevő mellett is, létre tudnak hozni egy olyan produkciót, amely csöppet sem veszít a varázsából, több évtizede? Sőt!

Pedig ez az, ami évek óta növeli a produkciójuk presztízsét, és a növekvő nézőszám miatt a produkció bevételét. Így válik érthetően megtérülővé a program 55 tévécsatornán keresztül, így tudják biztosítani a növekvő bevételt.

Vajon hogy alakulna ennek a produkciónak a vonzósága, és a jövedelmezősége, ha a beszállítókat bonyolult közbeszerzési eljárással választanák ki, azok közül is a legolcsóbbakat, különösebben nem mérlegelve egyéb szempontokat. Vajon mennyire tudná átadni magát annak a feladatnak a produkció résztvevője, ha előtte gyilkos árversenyben kellene elnyernie a munkát, ha közben azon gondolkodna, hogy a gyereknek nem tudta ebben a hónapban megvenni a bérletet, vagy kifizetetlen még a gázszámla, ha már éjjel nappal dolgozik, és nem tud feltöltődni, mert ellehetetlenülnek azok az alapvető életkörülmények, amivel meg tudja újítani az alkotóerejét.

Vajon mit produkálna a művészgárda, ha a művészeti produkció nem egy élvezetes közös játékos alkotás eredményeként jönne létre, hanem viták közepette, egymás leigázása, és leértékelése mellett, hatalmi harc közepette?

Élni és élni, hagyni. Tervezőként, szakemberként azt látom, hogy a „hozzáadott érték” jelentősége egyre csökken. Van egy szakmai minimum, és aki azt megugorja, és még elég olcsó is, akkor nyertes pályázó lehet. De vajon jót tesz-e ez a szemlélet az országnak, vagy egy településnek (és még sorolhatnám ki mindenkinek), hogy a középszerűhöz, a silány minőségűhőz igazodik az ország, nincs értéke a jónak és a még jobbnak. Ha egy ország általánosan elfogadott szemlélete, hogy a legolcsóbb a legjobb, akkor olyan is lesz a produktum.

Kérdezem én, vajon mennyit érnek ma azok a „Medici”-k által épített ingatlanok, ahol „Michelangeló”-k voltak a designerek. Mennyien látogatják azokat a városokat, ahol igényes az építészet, a közterület. Vajon mennyire sikeresek azok az országok, ahol a mások leértékelése helyett, a mások elismerése, és az értékalapú díjazás a jellemző?

A vállalkozói szektornál is általános ez a felfogás, mindenből a lehető legkevesebbet, és a legolcsóbbat megvenni, és a legnagyobb azonnali profitot nyerni egy adott projektből, lehúzva mindenkit, aki részt vett a produkcióban.

Azok a cégek, amelyek átlag fölötti teljesítményt produkálnak, egy idő után feladják az innovációt, a kollégáik oktatását, fejlesztését, lecserélik a tapasztalt kollégákat olcsóbb, fiatalabb és tapasztalatlanabb munkaerőre. A nagyobb szervezetséget igénylő, szakmai tekintélyeket is eltartó intelligens cégstruktúrák szétesnek elemeire, mert nem lehet fenntartani a minőséget biztosító menedzsmentet, így a szellemi műhelyek is atomjaikra esnek, hogy minél olcsóbbak lehessenek.

Mivel jár ez? Kiégett, kizsigerelt tervezők, szakemberek, művészek, akik már csak a legkisebb energia befektetéssel végzik el a munkájukat, felégetve minden szellemi és anyagi tartalékot. Merre tartunk így? Lehet-e így olyan vonzó produkciót létrehozni, amelyre odafigyel a világ, amelyre 55 ország 70 millió nézője kíváncsi, és folyamatosan növekvő bevételt hoz az országnak. A válasz: nem. Vajon meddig kell még lesüllyednünk, mire erre rájövünk. Vajon foglalkozik-e azzal valaki, hogy ez a szemlélet jelentős mértékben változzon? Ön hogyan választja ki a nyertes fejlesztési stratégiájához a legjobb csapatot?

Mi jár a fejedben?

writing for the web write my essay canada pay to complete homework academic writing services company online essays for sale