2008.06.18. Egyetemem és Pannikám

A rutin átka, hogy reggel olyan gyorsan elkészültünk, hogy cammogva kellett menni a bölcsődébe. Veronka látta a tegnap éjjeli eső nyomait és lelkesen keresgélt fáról leesett, döglött fiókákat. Nagyon könnyen elfogadta, hogy az élőlények egy idő után nem működnek, és csak a Jóisten tudja őket megjavítani.
Találkoztunk a sárga kutyával is, akivel nem barátkozunk, mert nincs gazdája. A kutyákkal mindig óvatosnak kell lenni. Veronkára közben rájött a pisilhetnék. Egy barátomtól tanultam egy nagyon jó módszert, hogyan lehet a lányokat úgy pisiltetni, hogy ne pisiljék le a nadrágjukat. Megfogtam hát a hónalja alatt, meg a két térde alatt, és tűz, ill. víz. A módszer további előnye, hogy így a lányok pisijét is lehet célozni. Verával rendszerint hangyára vadászunk. Most nem volt túl jó a találati arányunk, mert a hangyák elbújtak az eső miatt. Viszont a sárga kutya odajött megszagolni a pisit és ez majdnem akkora öröm volt, mintha levizeltünk volna egy egész hangyabojt.
Az ominózus eset után Vera tolta tovább Gergő babakocsiját, Gergő meg rámosolygott minden szembejövőre. Egy néni meg is jegyezte, hogy kora reggel ilyen vidám és jól nevelt gyerekeket még nem is látott. Hmm… délutánra igyekszem én is elrontani őket. :)
A bölcsődéhez érve megcsodáltunk egy kék smart autót. Épp akkor indította be a gazdája, de elég sokáig elbogarászott vele, míg a kis autó beindult. Vera csalódottan szemlélte, hogy ez nem zenél és nem nyitogatja az ajtaját, mint a játék smart egri nagymamáéknál. Közben megérkezett Bogi is a szüleivel. Vera hangosan kiáltott (nehogy már Bogi szülei ne hallják), hogy ott van rossz Bogi. Kérdeztem, hogy miért rossz? Az a neve? Vera felvilágosított, hogy igen, így hívják és a hangja is olyan.
Gergő becammogott Verával a bölcsődei csoportba és leült játszani. Gondolkodtam rajta, hogy feltűnne-e valakinek, ha itt hagynám, de azért inkább elhoztam magammal. Az úton ropit adogattam a kezébe. Az egyik péppé rágott sós rudacska valahogy az orrába került. Remélem, hogy kívülről tömködte bele, mert kitüsszenteni a megrágott ételt nagyon kellemetlen és gusztustalan is. Édesapám még a kocsiból is észrevette. Épp mellettünk hajtott el leparkolt, hogy szóljon, töröljem meg a gyerek orrát. Mondom, hogy nem takony, ropi. Erre legyintett egyet, de úgy, hogy ebben a legyintésben több évtizedes elkeseredés volt. Akkor legyintenek így az apák, amikor egyetlen fiukról kiderül, hogy homokos. “Istenem, hol rontottam el!?”
Miután nagypapa tovább hajtott, felszálltunk a 26-os buszra és irány az egyetem. A nyelvvizsgám még hiányzik, de legalább egy tanúsítványt szerettem volna kapni, hogy elvégeztem a pedagógia szakot is.
Körülbelül azon a helyen, ahol 15 évvel ezelőtt végignéztem, hogyan húzzák rá Berényi nagyapám holttestére a fekete zsákot, Gergő elaludt a buszon. Ezt eddig nem produkálta, már csak azért sem, mert eddig nemigen utazott buszon. Ráadásul olyan mélyen elnyomta az álom, hogy az egész egyetemi hercehurcát átaludta, pedig a hű de akadálymentesített központi épületben vagy háromszor kellett lépcsőznöm vele (meg a babakocsijával) azzal együtt, hogy négy év gyaloglás után végre kipróbáltam a liftet. Gergőnek még álmában is nagyobb a karizmája mint nekem, mert mindenfelé vigyorgó bakfisok fordultak utánunk (hihetetlen, milyen fiatal gyerekeket felvesznek az egyetemre) és még a mindig goromba tanulmányi osztályos nénit is kenyérre lehetett kenni, mikor meglátta. Ettől még ijesztőbb lett, és nem tudott érdemben segíteni. Azt mondta, hogy majd jövő hónapban jöjjek… Eddig meg de sürgős volt minden… Jó, tartoztunk egy úttal az ördögnek. Hazafelé Gergő végre felébredt, így bementünk a boltba venni egy kis tejet, kólát az éjszakai naplóíráshoz, fagyasztott tőkehalat meg négy tasak gyorsrizst, amikből egy amőba is tudna valami ebédet készíteni. A hal persze pénteki kaja, de ahogy elnézem azt az üstöt, amit anya hozott tegnap, a töltött paprika addig ki is tart. A hozzánk legközelebb eső bolt egyébként olcsó és jó, csak épp ide ették fel az összes őskommunizmusból még  nem nyugdíjazott bolti eladót, akiknek még senki nem magyarázta el, hogy a vevő nem azért van, hogy hátráltasson minket a munkában. Így elég sok ideig tartott, amíg összebarátkoztunk velük, de ez is megoldódott. A szőke pénztáros nő most is megkérdezte, hogy: “Mi a helyzet, Gergely?”. Gergely nem akart válaszolni, ezért segítettem neki: “Otthon vagyunk apával.” A pénztárosnő felhúzta a szemöldökét: “Miért, beteg?”. Már a számon volt, hogy „igen, beteg, azért nem ment ma dolgozni”, de inkább elkezdtem magyarázni a jelenlegi családi felállásunkat. A sorban mögöttem állók ennek felettébb örültek, úgyhogy mondat közepén elmenekültem.
Gergő otthon szopizta az ujját, jelezve, hogy még álmos. Letettem aludni. El is aludt, amikor megpittyent a telefonunk. Gyorsan felvettem, de nem szólt bele senki. Azért Gergőt sikerült felébresztenie.
Apa informált, hogy a telefonom kimúlt, de kapok egy másikat. A szervizekben mindig marad annyi alkatrész, amiből össze lehet tákolni egy működő készüléket. Azért nagyon sajnálom. Jó telefon volt. Lehet, nem kellett volna hagynom, hogy Gergő szopogassa.
A webböngészőmet elindítva, egy hirdetésről egy két éve végzett diáklányom mosolyog rám. Legalább egy diákom vitte valamire. No, nem az eszéből akar megélni…
Délutánra azt terveztük, hogy átmegyünk játszani a nővéremékhez. A nővérem kislánya, Panni mindig nagyon örül Verának. Ebből a programból viszont nem lett semmi. Egyrészt azért, mert a nővéremék épp a Balaton mellett nyaralnak, amiről persze megfeledkeztem, másrészt úgy zuhogott az eső, hogy ki sem mertem vinni Gergőt az épületből. Nagypapát hívtam fel, hogy hozza el Veronkát a bölcsődéből autóval. Papa ismét túlteljesítette az öt éves tervet, mert nemcsak Verát hozta, hanem egy működőképes telefont is, ami ráadásul az előző telefonom gyermekének tekinthető, hiszen alkatrészei jelentős százaléka ebből lett kimentve. A hangszórója ugyan egy kicsit fémes hangot ad, de működik és használható, s főleg ingyért van. A feleségem már fel is hívott rajta, hogy este még elmegy interjút készíteni, meg kozmetikába. Amíg telefonáltunk, Gergő kicsit nyűglődött, de nem volt vészes. Csak akkor kaptam frászt, amikor a gyerekszobába lépve felfedeztem, hogy fiam Veronika ágyának végén áll feltartott kézzel, szemmel láthatóan halálugrásra készülve. Gyorsan elkaptam és hogy lecsillapítsam a kedélyeket, adtam a gyerkőcöknek enni. A vacsorát nem nagyon ették, ezért bontottam nekik krémtúrót. Ezt Gergő részben kanállal, részben kézzel, de egyedül ette meg. Vera pedig kitalálta, hogy mégis töltött paprikát kér, de csak a levét kanalazgatta, úgyhogy a húst én lapátoltam a szájába.
Amikor anya hazaért, megfürdette a gyerekeket. Ezután Vera közölte, hogy ő nagyon éhes. Szóval a gyerkőcök megvacsoráztak anyával másodjára is.
Sajnos anya általában este hat után érkezik haza… Ennek nem örülök. Amikor én tanítottam, csak egy nap volt egy héten, hogy ilyen sokáig maradtam, de aznap szabad volt a délelőttöm. Szóval mostanában nem túl sokat látjuk egymást a nejemmel. Ráadásul eddig mindig 8 körül keltünk fel, tehát este sokáig „bulizhattunk”, miután a gyerekek lefeküdtek. Most viszont anya viszonylag hamar lefekszik. Majd megszokjuk ezt is. A jövő héttől félek egy kicsit, mert akkor Kati Budapesten lesz, hét végén meg családostól Szegedre megyünk a sógoromékhoz, akiknek három fiuk van. Anyósomat kértem, hogy utazzon hozzánk pár napra segíteni. Közben szerkeszteni kellene az újságot szombatra, és augusztusra el kellene készíteni egy évkönyet is, mert 10 éves lesz a templomunk. Anyósomat, Margitkát próbálom arra is rávenni, hogy az évkönyvben segítsen, hiszen eredetileg az ő ötlete volt. Na, megyek Veronkát lefektetni, mert jelenleg úgy néz ki a szoba, hogy Kati alszik az ágyon, én pötyögök a gépen, Vera meg a lábunknál játszik a biciklis bácsival, akinek már nincs feje. Jó éjt!

Fórum:

A naplómat egy internetes fórumon is közzé szoktam tenni. Egy fórumozó aggodalmaskodott, hogy jó-e a gyereknek, ha az apja van vele otthon. Ezt válaszoltam neki:
„Gyökössy Endre ír erről szépen egy könyvében (tartalmilag idézem): A legjobb az, ha a családban a nő a szív, a férfi a fej, de ez nem mindig van így. Az sem baj, ha fordítva van. Az már baj, ha  a családnak nincs feje vagy szíve.” Attól, hogy Kati nő én meg férfi vagyok, nem változik, hogy Kata határozottabb, magasabb végzettségű és okosabb nálam. Kitűnő szervező készsége van, ami belőlem teljesen hiányzik, ráadásul tökéletesen beszél németül, de más nyelveken is megérteti magát, míg én leginkább csak magyarul. Szóval ő játszva talál állást, míg nekem mindig olyan pozíciókat kellett betöltenem, ahol nem becsültek igazán sem anyagilag, sem egyébként. Tegyük még hozzá, hogy költő vagyok, több, mint hatvan versem jelent meg nyomtatásban… Szóval jelentősen érzékenyebbnek tartom magamat, mint a feleségemet. Ő inkább racionális, ő matematikus, én inkább művész vagyok a mérnöki diplomám ellenére is.
Sokszor mondogatom, hogy ha ő férfi testbe születik, én meg nőibe és úgy találkozunk, sokkal egyszerűbb lenne az életünk, de ez semmit nem változtat. A gyermekeinknek nem okozott gondot az átállás, mivel eddig is mindketten részt vettünk a nevelésükben. Fórumainkon országszerte több százan tanúsíthatják, hogy gyermekeink kiegyensúlyozottak és életvidámak, talán nem neveljük őket rosszul. Öt év tanítás illetve négy év pszichológia, neveléstörténet, módszertan, fejlődéslélektan és szociológiatanulás után viszont állíthatom: tökéletes nevelés nincs. Ajánlom mindenki figyelmébe Bruno Bettelheim: “Jó szóval oktasd, játszani is engedd…!” című kötetét. Ebben azt próbálja megértetni, lehetetlen, hogy valaki mindig jó szülő legyen (ebbe felőrlődne, beleőrülne), de ha arra törekszünk, hogy “elég jó szülők legyünk”, már szinte mindent megtettünk azért, hogy a gyermekneveléssel töltött éveink a lehető legharmonikusabb évek legyenek.
A feleségemmel nem vagyunk tökéletes szülők, de remélem, elég jó szülők vagyunk. Hozzáteszem még, hogy négy éve hererákkal műtöttek. Mindkét gyermekem ez után született. Az orvosok pedig azt mondták, hogy nem lehet már gyermekem, vagy csak nagyon kis eséllyel. Ezután mindkét gyermek a lehető legjobb 10-es apgar értékkel született. Mindenki kész csodának tartotta. Az is. Biztos vagyok benne, hogy a Jóistentől kaptuk őket, tehát mindent megtennék értük. Úgy szeretnék atyjuk lenni, mint ahogy a mennyei Atya a mi Atyánk. Ő ugyanis egyben anyánk is.

Mi jár a fejedben?

help me do my essay essay writing on why you are joining collage write legitmate research paper who can write collegte papers dissertation writing services us