Laibach-A38

Sohasem hallgattam őket.
Öcsémmel édesanyánktól kapott Halász Judit, Harangozó Teri, majd később a Boney M és ABBA lemezeken cseperedtünk. Zeneiskolában csellóztam, mellette édesanyám óriási klasszikus zenei vinil-korong gyűjteménye ivódott vérembe, és alapozta meg zenei esztétikai igényemet. Aztán öcsém előrukkolt egy AC/DC Dirty deeds done dirt cheap lemezzel, mely oly szörnyű volt, hogy nem engedtem a közös lemezjátszónkon lejátszani. Addig-addig, míg egyszer el nem ment suliba, és egyedül maradván felmerészkedtem tenni – és felfedeztem a rock zene gyönyörű oldalát. Jött a rock, jött a punk, a new wave, az elektronikus zene, a hard rock… Minden műfajban megtaláltam a kedvenc együtteseimet, mert vevő vagyok minden melódikus, dinamikus, energikus, egyedi stílusú, fülbemászó, mondanivalóval rendelkező zenére. Ahogy öregedtem, folyamatosan nőttek az akusztikai, dinamikai és decibel igényeim. Mind hangosabb, erőteljesebb, töltöttebb, szimfonikusabb, dübörgősebb zenére vágytam. Harmincévesen rászoktam a black-metálra. Valószínű emiatt írom így a következő sorokat.

Jugóban, a régi hazámban, sokszor találkoztam a Laibach zenéjével, de fiatalként nem értettem meg, ezért nem is hallgattam. Pár évvel ezelőtt feleségemmel megcsókoltuk az A38-as Laibach koncert teltházának ajtaját. Ezért most úgy döntöttem, hogy öcsémmel nem hagyjuk ki az eseményt, és jegyirodában időben megveszem a jegyet.

Nem sokkal a kezdet előtt érkeztünk. A színpad feketében, puritán egyszerűségében, díszletek nélkül állt. Elkezdődött. Lassú, súlyos, tömény indusztriális techno rock zene. A zenészek minden kapkodás nélkül felsétáltak a színpadra, és elkezdtek dolgozni. Úgy értem dolgozni, hogy az öt ember olyan összetett, komplex, és az étert millió különböző hanggal és hangzással kitöltő zenét csinált, hogy ilyent én még nem hallottam! Ennyire komoly hangzást csak egy U2 vagy egy Rammstein tud csinálni ezerszer nagyobb költségvetéssel és szakcsapattal. Nem ugráltak, nem bohóckodtak, a zenegépeket kezelték, és egymást figyelték. Kiszámított, előre jól megtervezett hibátlan mozdulatokkal zenéltek, énekeltek. Egy fantasztikus performansz. Egy színpadi remekmű. A Kraftwerk és az Ultravox elegáns és szigorú megjelenése. Type O Negative sötétség, hörgés, kriptából feltörő sikolyok, szimfonikus háttérkíséret, és a halotti tor szőrborzoló zongorajátéka. Erőteljes, embertelen gépzene. Gyárdübörgés, gyárzene. A társadalmunkat elutasító, rendszerellenes szövegek. A kivetítőkön marsírozó hadseregek. Vér. Semmi érzelem, semmi megértés. Fájdalom. Elutasítás. Emberi tűrőhatáron áttaposó tökéletes zenei szimbiózisba összegyúrt steril összhangzás. Ez a Laibach.

Egyből rájöttem, hogy ismerős a zenéjük. A Frankie Goes To Hollywoodtól a Rammsteinen át Marilyn Mansonig számtalan zenekar és zenei irányzat táplálkozik a laibachi örökségből, akár a látványelemekre, akár a zenére, akár a szövegekre gondolunk. Nem csak a hangzást, hanem a vezérdallamokat, a felvezető ritmusokat, háttérben kivetített videó jelképeket, szimbólumokat, mind tőlük koppintották. Például, a Rammstein énekese sem énekel, hanem szövegel, ahogyan a Laibach frontembere, Milan Fras is, aki operaénekesként kezdett, és hátborzongatóan mély, érdes, sötét, gonosz hangja van, mintha a Pokolból jönne. A Dimmu Borgir énekese is tanulhatna tőle!


Milan Fras egy überállat. A tekintete, a mozgása, a hangja. Magas, izmos. Egy vezéregyéniség. A csapatból mindenki őt figyeli. Mindenki az ő utasításaira ugrik. Kicsiszürkeegér emberkéket nem tűrő, lenéző. Vagy csak egy túl intelligens ember, aki nem fogadja el a buta, logikátlanul működő társadalmunkat, és nem akar beolvadni e gyenge, beteg, buta kétlábon járó élőlények közé… Ha nő lennék, ilyen állat hímmel élnék.

Az énekesnő modellalkatú, modellarcú, szlovén jeges tekintetű Istennő. A hangja szirénként bűnre csábító. Minden mozdulata megtervezett, fukar csípőmozgása erotikával túlfűtött, lábam közt fájdalmat okozó. A mosolya rafinált, a mosolya gúnyos. A mosolya gyilkos. Néha-néha a színpadról a nyálcsorgató kis puhapöcs részeg pasikra leküldi. Fények árnyékába burkolva ötméteres távolságból tökéletes nő, akiért meghalni érdemes. Übernő. Überalles. Mina Špiler.

A dobos és a két számítógépkezelő munkásember fiatal, jóképű, komoly szakember. Egyszerű megjelenés, nincs szereplési mánia, nincs figyelem felkeltési viszketettség, csak tévedhetetlen koncentráltság, és munkamorál.

Ennyi.

Akinek nem elég: http://www.gothic.hu/egyuttesek_laibach.html

Feltöltődtem.
Kicsit más ember lettem megint.
Kicsit szomorú.
Hogy csak most fedeztem fel őket.

Mi jár a fejedben?

write scholarship essay financial management accounting 503 final assignment descriptive essay writing homework research my best friend essays