2008.06.17. Zene és sajtó

Reggel Kati ébredt először. Hamar rendbeszedte magát, aztán elrohant. Azért a gyerekeknek készített ki ruhát és adott nekik tejszeletet, Gergőnek még friss anyatejet is. Mivel a tejszeletet nem tekintem reggelinek, sütöttem három tükörtojást, amiből két és felet én ettem meg egy kis olvasztott kenyérrel (a kenyeret a fagyasztóban tartjuk, különben mindig ránk szárad, vagy megpenészedik, így meg kiveszek a fagyasztóból egy szeletet, egyet köröztetem a mikróban és kész).
A kedd reggeli program mindig zenefoglalkozás. Ez 8:15-kor kezdődik, ezért nagyon nyüstöltem a gyerekeket, hogy gyorsan induljunk. Vera teljesen egyedül fel is öltözött. Miután a fordítva felvett ruhadarabokat lefejtettem róla, megdicsértem, hogy a bugyit jól vette fel. Az újbóli öltöztetéssel 8:20-ra készültem el. Szép… Első napom a zenefoglalkozáson és máris késem. Felhívtam Katit, ő mondta, hogy 9:15-kor van az újabb foglalkozás, ahhoz is csatlakozhatok. Jó – gondoltam -, akkor még van időnk sétálni egyet. Szép komótosan ballagtunk a kis katolikus templom felé, ahol a foglalkozásokat tartják, mikor rám köszönt egy anyuka (naná, hogy a gyerekeket ismerte fel) és megkérdezte, hogy megyek-e foglalkozásra. Mondtam, hogy majd a következőre, erre majdnem elnevette magát, hogy menjek csak erre a foglakozásra vele. Nem akartam vitatkozni, hát elmentem. Az óvónő, aki a foglakozást tartja, közvetlenül utánam érkezett a többi anyukával. Kiderült, hogy egy percet sem késtem. Ezt a pontosságot még szoknom kell. :)
A foglalkozáson persze én voltam az egyetlen férfi. Ez nem is lett volna baj, ha húsz éves lettem volna, húsz kilóval könnyebb és nőtlen. Így elég érdekes volt. Ráadásul a “lányok” azzal kezdték, hogy vegyük le a cipőnket. Én próbáltam felidézni, hogy reggel ünnepi zoknit vettem-e föl, vagy lyukasat. Nos, nem volt semmilyen ünnep, de azért elment a zoknim, alig foszladozott.
Mivel nyolc éve énekelek kórusban –  megtanultam énekelni, hogy elnyerjem feleségem kezét apósoméktól -  gondoltam ezek a gyerekdalok nem jelentenek majd nekem problémát. De olyasmiben nem veszek részt, amihez tornázni, vagy mutogatni kell. Természetesen csak olyan dalok és mondókák voltak, melyekhez kötelezően hozzá tartozott egy-két ugrálás, guggolás, tapsikolás, stb. Vera kedvéért mégis igyekeztem ezeket is megcsinálni, úgyis rám fér egy kis aerobic. Közben az a régi csoki-reklám jutott eszembe, amelyben egy szakállas, dagadt motoros izzad csini tornadresszes lányok között, úgyhogy a magam százkitudjahány kilójával ugrás helyett inkább léptem.
A nők variálásának ismét én lettem az áldozata. Édesanyám kitalálta, hogy mégis jobb lenne, ha szeptembertől Veronika abba az óvodába járna, ahol a zenefoglalkozást tartó Éva néni dolgozik, majd feleségemet is rábeszélte, így meg kellett várnom, míg Éva néni végez. Addig a gyerkőcökkel a templomkertben játszottunk (itt gyönyörű játszótér van berendezve fából készült játékokkal). Vera fogott egy fürkészdarazsat, és mutogatta az anyukáknak, hogy milyen gyönyörű, többekre szívbajt hozva ezzel. Szerintem is szép kis darázs volt. Gergő közben egyedül felmászott a mókuskerékre, majd összeveszett egy kislánnyal egy motoron. Most olyan korszaka van, hogy minden motort meg kell néznie, és lehetőleg legalább egyszer fejre kell állítania, hogy megforgassa a kerekeit. Persze ezt egyelőre csak a kis kék műanyag motorokkal tudja megtenni, de edz szorgalmasan. A múltkor egy játszótéren talált cigi csikkel a szájában ült fel egy motorra. Nagyon vagány volt, és rögtön fedezte is az éves bacilusbevitelének háromnegyedét.
Mikor Éva néni végzett, elmentünk vele az óvodába. A gyerekekre innentől kezdte aligha vigyázott valaki, mert minden óvónő azon törte a fejét, hogy vehetnék fel Verát jóval beiratkozási határidő után teljes létszám mellett, pláne, hogy egy másik óvodába már be van iratkozva. Abban maradtunk, hogy csütörtökön újra jelentkezem. Bár ismernek minket és megvan a szükséges protekciónk, felírták az adatainkat. Veronika szépen bediktálta a nevét és a lakcímét, majd a csodálkozó óvónő közölte velünk, hogy ezt a nagycsoportosok sem tudják ilyen szépen elmondani. Naná, az én lányom.
11 órára már a bölcsődébe is beértünk, de Vera nagyon megéhezett, úgyhogy evett egy műzli-szeletet az ajtóban, hogy a többiek ne kívánják meg tőle. Csak utána jutott eszembe, hogy mindjárt ebédelni fognak, azaz, ahogy ismerem, Vera már nem.
Gergőt hazahoztam, próbáltam etetni, de álmosabb volt, mint éhes, úgyhogy kiköpte nagymama töltött paprikáját. Bontottam neki egy bébiételes üveget is, amiben valami répa vagy sütőtök volt májjal. Iszonyatos szaga volt, a gyerek is csak három kanállal evett belőle. Én meg azon morfondíroztam, hogy miért nem hívják ezt narancssárga babahizlancsnak, vagy egyszerűen sárga trutymónak. Gondolom a májhoz annyi köze lehet, hogy egyes rosszmájú apukák szerint nincs benne egy szem máj sem.
Ebéd után letettem Gergőt aludni. Egy ideig még játszott a szandáljával, amit lusta voltam levenni róla, aztán elaludt.
Nem adom fel! A mai mosásnál ismét próbálkozom. A piros ruháknál be kell jönnie a fél adag öblítő-fél adag mosópor módszeremnek.

Délután:

Miután gyakorlatilag Gergő teljes alvásidejét naplóírással töltöttem, kapkodva bepakoltam a pirosakat a mosógépbe, az edényeket és tányérokat meg a mosogatógépbe. Közben próbáltam magammal elhitetni, hogy a gyerekszobából érkező hangok egyáltalán nem azt jelentik, hogy fiacskám felébredt és tisztába kell tenni.
Mikor elkészültem a tisztogatással, benéztem a gyerekszobába és kiderült, hogy a fiam felébredt és tisztába kell tenni. Ekkor döbbentem rá, hogy lassan elfogynak a pót pótpelenkák, azaz nem ártana újakat vásárolni. Az utolsó pelust azzal a megnyugtató tudattal adtam Gergőre, hogy vészhelyzet esetére ott vannak Veronka éjszakai pelenkái és a tavalyi strandpelenkák is.
Gergő pelenkázóhelyét a fürdőszobában  a mosógép tetején alakítottuk ki, a mosógépet azonban pár perce indítottam be, tehát az ágyat választottam a feladatra. Van néhány alátétünk, amit ilyenkor az ágyra lehet teríteni, de mi szükség van rá, ha valaki határozott, erős kézzel megfogja a gyereket? Gergő tehát egy csavarodással kifordult a kezemből, összekakizva ezzel az ágyhuzatot. Mindeközben bemutatta a popsitörlő kendő többféle felhasználási lehetőségeit, úgymint nyaksál, ill. táplálék. Pelenkázás után rájöttem, hogy gyereknyállal átitatott positörlővel remekül ki lehet venni a kakafoltot az ágyhuzatból.
Ekkor néztem az órára. Kiderült, hogy húsz percem van a bölcsődébe érni. Turbo üzemmódba kapcsolva végül még üldögélhettem is egy kicsit a bölcsi előterében, miközben Gergő egy szürke műanyag motorral játszott.
Mikor eljött a “szabadulás”, Veronka olyan örömujjongással szaladt felém, hogy ettől egészen meghatódtam. Pláne mikor eszembe jutott, hogy amikor Kata mesélte neki: holnaptól ő fog dolgozni, hogy mondta neki Vera, hogy: “Hiányozni fogsz.”
A két gyerkőccel elindultunk a varrónőhöz, beadni felaljaztatásra Kata egyik új nadrágját (üzletasszonyként vennie kellett két új nadrágot). Út közben elhaladtunk egy fagyizó előtt, ahol Vera fejét vállára hajtva, szoknyája szélét ujjai közé csippentve, olyan tekintettel, amelyl már kimerítette az „üzletszerű kéjelgés” fogalmát, megkérdezte, hogy: “Megettem az ebédet?”. Ica néni, a bölcsődei gondozónő előtte világosított fel, hogy Vera az egész ebédet bekanalazta (úgy látszik a műzli meghozta az étvágyát), úgyhogy nem volt mit tenni, vettem két mézes körte fagylaltot, meg egy édes tölcsért Gergőnek, és leültünk  a fagyizó előtti padra dédimama mellé. Azon meg sem lepődtem, hogy nagymamám itt üldögél, hiszen már szinte kötelező alkotóeleme a fagyizó előtti padnak. Ő errefelé mindenki „Ida mamája”, aki a magaféle vén trottyokkal ((???)) nemigen barátkozik, de a fiatal srácokat mindig megnézi magának. A volt káplánunk távozásába például szinte belebetegedett.
Csakhamar csatlakozott hozzánk a szuperdögös szöszi fagyizós lány is, akit szintén levettek lábáról gyermekeim. Az ilyen lányok sosem álltak velem szóba, mielőtt a kicsik megszülettek. Ki érti ezt? Aztán otthagyta a nyitott boltját a közeli pipereboltosnő is, hogy Verával és Gergővel haverkodjon. Szóval a padon több hely nem maradt. Ám ekkor eszembe jutott, hogy szombatra el kell készülnie a kis plébániai újságunknak is. Ebben van egy rovat, ahol a plébániánkat látogató híveket mutatjuk be. Most épp kifogytunk az emberekből, de nyolc év telt el az újság beindítása óta, tehát elkezdtünk egy olyan rovat, hogy: “Telnek az évek, mi újság az XY családban.” A következő számba épp a pipereboltosnőt, Líviát és a férjét kell újra bemutatni. Sajnos megint dolgoznom kell ezen az újságon, holott én csak esszéket szeretek írni bele. Eddig a plébániai sajtócsoport öröklött és választott vezetőjeként kiosztottam a plébániai sajtócsoport legfőbb mindenesének, a feleségemnek, hogy szerkessze ő az újságot.  Előttem egyébként anyósom volt a sajtófőnök, tőle örököltem a posztot, amikor Egerbe költözött, de azóta letelt egy ciklus és ismét megválasztottak a feladatra. Így lettem öröklött és választott sajtóreferens.
Líviától elkértem a telefonszámát és megbeszéltük, hogy mikor mehetek hozzá interjút készíteni. Valószínűleg mégis Katit fogom küldeni, mert az interjú nagyon nem az én műfajom.
Gergőt otthagytam az összegyűlt nősereggel, Verával meg elsétáltunk a varrónőhöz, aki jövő hét szerdára vállalta a nadrágot. Ennyi idő alatt talán még én is felaljaznám, de azért kedves volt. Vera még egy tejkaramellát is kapott tőle.
Mikor visszaértünk a fagyizóhoz, dédimama figyelmeztetett, hogy itt a fagyizó tulajdonosa, úgyhogy gyorsan leléptünk, nehogy Barbinak, a dögös fagyizós lánynak baja legyen abból, hogy egy egész sereg üldögél a fagyizó előtt összesen két fagyival. Pláne, hogy Gergő közben kicsalt Barbitól még egy tölcsért, amit Barbi nem engedett kifizetni.
A gyerekekkel elsétáltunk a játszótérre, de elkezdett dörögni az ég, úgyhogy spuriztunk haza. Hamarosan anya is hazajött a munkából, rajtakapva minket, hogy Verával tátott szájjal bámuljuk Spongya Bobot a TV-ben. (Nem szabad hagyni, hogy a gyerek egyedül nézzen ilyen hülyeségeket a TV-ben. El kell neki magyarázni, ha valamit nem ért. Mondjuk múltkor a sógorommal úgy jártunk, hogy a gyerekek kedvéért kapcsoltunk be mesét, és csak a mese végén vettük észre, hogy már csak ketten nézzük, a gyerkőcök rég játszanak valahol. Az ő kislányuk, Panni, nyolc hónappal fiatalabb Veránál. )
Anyával négyesben szépen megvacsoráztunk. Gergő most sem ette a töltött paprikát, de jó étvággyal megette anya munkahelyi ebédjének a maradékát, amit elhozott egy dobozban.
Aztán fürdés, mese, közös ima és alvás… Illetve Vera még húzta egy darabig az időt, de aztán viszonylag hamar elaludt.
Erről jut eszembe egy jellegzetes esti időhúzós sztorim Veráról: Amikor Kata Gergőt szülte, kicsit elkényeztettük, kaphatott rágcsálnivalót lefekvés után az ágyba. Egyik este behívott, hogy kér kekszet. Mire én: Háztartási kekszet vagy hernyó-kekszet? Válasz semmi. Behozok az ágyba egy háztartási kekszet. Vera: De hernyó-kekszet kérek. Én: Vaníliásat vagy csokisat? (Smmi válasz.) Behoztam egy vaníliás hernyó-kekszet, erre Vera: De csokisat kérek! Oké, kimentem, kivittem a vaníliásat, behoztam egy csokisat, erre Vera kiböki: Meg vaníliásat is…

Mi jár a fejedben?

write essay in english custom college essays for sale do my homework for menet pay to do my homework for me written essay papers