Tükröm-tükröm

„Madarat tolláról, embert barátjáról.” esetleg „Nem esik messze az alma a fájától.” Rengeteg mondás, és szállóige, se szeri se száma. Vajon értjük jelentésüket?  Vagy csak napi használatban lévő üres, elcsépelt mondatok? Én nem így gondolom. Lehet, hogy mindenkinek mást üzennek ezek a mondatok, de nekem ezek a népi bölcsességek életünket, személyiségünk tükrét jelentik. Nap, mint nap használom őket, és némelyiket mintha személyre szabottan csak nekünk írták volna. Ettől válnak szinte személyessé, használhatóvá.

Véleményem szerint a lélek, külön álló teremtmény, ami környezetünkben tükröződik. Bár, folyamatosan változik, csiszolódik, alkalmazkodik, aktuális párunkhoz, vagy egy adott szituációhoz, történéshez.

Pár évvel ezelőtt szinte az egész lakásom fehér színben úszkált. Imádtam a tisztaságát, ragyogását, a fényt, amivel elárasztotta kis kedves lakásomat. Bármilyen árnyalathoz igazodik, homogén. Rám is ez volt jellemző. Alkalmazkodtam mindenki máshoz. Aztán új kapcsolat kopogtatott az ajtómon, magával rántva a fehéret, aminek a sötét, szinte vérpiros vette át a helyét. Tomboltak az érzelmek, szerelem, a régi kapcsolatom gyásza, ellentétes érzelmek, és egyszer csak azon kaptam magam, a lakásom már nem rideg jeges fehérség, hanem színekben pompázó karnevál. Lelki hullámzásom tükrévé vált a lakásom.

Árulkodnak rólunk a kapcsolataink, viselkedésünk, felvett szokásaink, tárgyaink. Mesélnek rólunk, lelkivilágunkról.  Mind-mind kéretlenül hirdetnek minket, személyiségünket, olykor többet, mint azt idegen szemek elé közprédának vetnénk.

Bárki, aki hozzánk belép, rögtön észreveszi gyönyörű virágaimat. Le sem tagadhatnám, mennyire rabja vagyok imádott növényeimnek. Egymás mellett, mértani pontossággal elhelyezett kaspók láttán, szinte azonnal képet alkot új vendégem, hogy mennyire szeretem a rendet, és ez még csak az előszoba. Minél beljebb haladunk a lakásban, annál mélyebbre látnak a lelkemben, családi életemben. Párom irodája maga a káosz és a rendetlenség különálló kis szigete. Semmi fennhatóságom nincs felette, és feleslegesnek is tartom rendben tartását. Több órás munkámat pár perc alatt romba dönti, és az eredmény: ismételten a kupi, és a zűrzavar. Az összes hobbija terítéken tárul a nézelődő szemei elé, megkoronázva a látványt hanyagul fotelre dobott ruháival.

Kisfiam lakrészénél viszont, a rend a módi. Szegény pára le sem tagadhatná, hogy anyja fia! Minden játékát rendben tartja, és büszkeséggel tölt el mikor az esti rendrakás alkalmával figyelmeztet, ha az adott kis piros autóját nem jó helyre rakva a mozdonyok közé tettem.

Én tisztán látom jellemvonásainkat otthonunkon. De vajon mindenki azonos következtetéseket vonna le belőle? Tényleg félreérthetetlenek a tárgyaink szavai? Hiszen mindannyian különbözőek vagyunk. Másnak az én rendem maga a rendetlenség, a párom borzasztóan hanyag irodája, maga az otthonosság. Véleményem szerint a középpontban mindig az álljon, hogy „Mi” érezzük jól magunkat. Ha ez sikerült, akkor kiegyensúlyozottak, boldogok leszünk és ez a lakáson is tükröződni fog. Ezek után pedig már nemigen fog zavarni bennünket ki mit mond, még ha a tárgyaink is a szóvivők.

Maradok tisztelettel, Orosz Viktória.

Mi jár a fejedben?

medical personal statement services professional college essay help order history papers cheap paid paper professional writing services melbourne