Öt karácsony

11

… első napja van ma, köszönt és minden jót kíván a csíz a csupasz körtefán.

Csípős a hideg, kipirult az orrom, az arcom, mire beérek a színházba. Csupa új ruha van rajtam, tiszta új ajándékok. A kis fehér kucsma, a sötétkék irhabundus. Anyu hívja így, lelkesen ismételgeti a szót, örül a látványomnak benne. (Én nem. Ez nekem nem karácsonyi meglepetés.) Kellett egy új bunda, mert a tavalyit kinőttem. Tucatjával hoznak be Apunak az üzletbe eladót, úgy látszik Anyu ezt találta a legpraktikusabbnak, még nőhetek bele akár két, három évig is, és csak tisztítani, festeni kellett- ez mindig együtt jár az irhabundáknál -, magyarázza lelkesen. Megpróbáltam úgy tenni, mintha örülnék, mert jól nevelt kislány vagyok, de én nem szeretem a szőrmét egyáltalán. Nem tudok benne mozogni, nehéz és különben is az egész lakás tele van velük, folyton “szezon van”, és nem érnek rá, hogy egyszer is megnézzenek az Operában, hogy táncolok.

A könyveket vártam ajándéknak. Felírtam egy kockás füzetlapra a címeket, hogy segítsek Anyunak a választásnál, nehogy más – esetleg véletlenül mese- könyveket vegyen. Felesleges volt. Nem találta meg a listát, pedig a jégszekrénybe tettem, hogy biztosan a szeme elé kerüljön.

Harmadik hívás, le kell mennem a színpadra! Hurrá, nyomás! Izgatott vagyok, mint két napja is voltam. Ugyanazt az égett hajszagot érzem, mint akkor, loknikba sütötték a hajam megint, és megint megégették a homlokom. Kicsit arrébb. Még jó, hogy nem látszik, takarja a frufrum, mondja Pintyőke néni, a gyerekfelvigyázó. Anyu is elégedett volt, nem neki kell kínlódni a hajammal az ünnepekre a gázon forrósodó sütővasával.

Itt lenn a színpadon megint érzem a narancsillatot és csak egy kicsit érződik a pörkölődő narancssárga celofán szaga, ami a lámpákból jön, hogy lámpásszínű fény legyen az utcaképben. Sajnos, a narancsillatra nincs magyarázat. Miért csak karácsonykor van narancsillat a Diótörőkön? Januárban már hiányzik. A színpadi mamámtól, Fini művésznőtől, két ezüst szaloncukrot kapok. A pirosítóm alatt is belepirulok az örömbe és meglepetésbe.

Psssszt! Elkezdődött a nyitány! Ramm-tamm- tatíí-rattamm………

 

….másodnapja van ma, köszönt és minden jót kíván a csíz a csupasz…

A gyerek gyönyörű és ragyog, férj illatos, elegáns, sima és megbízható, ajándékok szépen becsomagolva. Indulhatunk. Nem késünk, sosem szoktunk. Látom Aput, ahogy kitartóan keverte-verte a borlevest, meg-megkóstolva, jó-e már? Ezt a feladatot csak Ő végezheti, mert a borleves kényes jószág, hamar össze- meg odakap, ha nem figyel az ember. Kapunk majd belőle csavaros tetejű befőttesüvegben. Anyu már megterített, biztos lesz az asztalon toboz ezüstre festve, mert a legénykémnek tavaly is nagyon tetszett. A Bechstein zongorán már áll a fa, a mennyezetig ér az unoka örömére. Rántott halat úgysem fog enni, csak a panírját meg kuplipirét. Néhány szelet pontyika már biztosan egy  másik befőttesben kuporog ecetes, fokhagymás, picit cukros páclében. Ez a kedvencem az egész ünnepi ételsorból, Anyu tudja. Mielőtt leülünk énekelni kell. Csendes éj, pásztorok-pásztorok, mennyből az angyal. Ebből az “Istennek fiíjjja” versszak annyira tetszik Mikócának, hogy kétszer kell mindig előadni testületileg. Apu gyönyörű tenorja (vagy inkább világos baritonja, most már tudom) uralja a kórust hál’Istennek, természetesen. Szépen felöltözött, még nyakkendőt is kötött, biztosan ráparancsolta Anyu, mert nem szereti. Olyan fess, mint egy államilag is díjazott, kiváló operaénekes.

Az ajándékbontást már türelmetlenül várja a gyerek, ezt onnan lehet tudni, hogy kávéscsészényi kék szemét szinte kérdőjellé csavarja, úgy néz rám folyamatosan. Jól nevelt. Én vagyok az Anyja.

Persze mindenki meglepődik, örül, szabadkozik – nem kellett volna -, béke van, és tradíció.

Apu már nem is palástolja, hogy ásítozik, pont mint az unokája. Szeretne leheverni már a sezlonra ebéd után. Mi is megyünk haza.

….harmadnapja van ma, köszönt és minden jót kíván a csíz….

Szenteste… Tényleg áldott állapotban érzem magam, pedig nincs is pocaklakóm. Áldott, mert új életet élhetek a szerelmemmel, aki most éppen a kislánya karácsonyát simogatja, egyengeti.

Megcsináltam, de senkinek nem ajánlom, hogy kövessen. Eddig nem tudtam, mi a kín és fájdalom. Talán ilyesmi. Felnőttként születek újra. Tényleg ilyen fájdalmas a való világra érkezés minden résztvevőnek?

Mikóca Anyámnál van (akkor úgy hittem), biztos helyen. Ajándékait még idejében becsomagoltam, elrendeztem. Kap egy mosolygó patchwork kígyót, Sziszi lesz a neve. Bármikor álomba készül, ölelhetik egymást, ha én nem lennék mellette.

Karácsonyfa helyett most egy fényesre dörzsölt, hatalmas piros alma áll az asztalon. Vékony, fehér gyertyát tart. Az ajándék bizalom, odaadás és őszinte ölelés lesz. Az ígéret, hogy két év múlva majd kap egy szőke, kékszemű fiúcskát És az idő? Mit lép majd?

Mégis egyfolytában zokogok 48 órája. Folyamatosan ráng a bőrtokomban mind a 46 kilóm. Két hete naponta csak egy mokkáskanál peanut-buttert eszem kínkeservvel. Mert kell az erő. Holnap is két előadás lesz: Diótörők.

22

….negyednapja van ma, köszönt és minden jót kíván…

Minden pillanatban visszaérhet Mackóm a nagyanyjával. Megint érte kellett mennie, mert nem akart (tudott?) jönni. Minden elkészült. Dani és a papája is kisuvickolva, zakóban, nyakkendőben, pont úgy, ahogy a Mami nagykönyvében megírták. A vacsora megint jól sikerült, mondják a fiúk, mert beletorkoskodtak. Aki leette az ingét, már kicserélte. Az idén még a csengettyűt is kifényesítettem.

A karácsonyfa csúcsdísze a mi szokásunk szerint egy ezüstözött Dávid csillag – ez a családi tarkaság elfogadásának egyezményes jele. Még a Mamám se tesz erre megjegyzést soha. Dupla adag elem várja, hogy a fényképezőgép csődöt ne mondhasson. Sok képet készítek az idén, úgy érzem (persze, hogy zokogásfolytással), utoljára ünnepelünk ilyen összetételben. Persze, hogy elénekeljük a Mennyből az angyalt (Istennek fííjjja…), meg a többit. Mármint Mami és én. Szánalmas karének. Papa dörmög, a nagy fiúk lefelé néznek, a kicsi kuncog. Megszokott forgatókönyv.

Ajándékbontás után látom, hogy Anyu-Mami elfáradt. Mackóm hazaviszi, felkíséri. A vacsora edényei a mosogatógépbe kerülnek, a díszcsomagolók a szelektívbe. Danac az ágyában horkicál az alma-fahéj illatú szobájában. Jó éjszakát….


….ötödnapja van ma, köszönt…..

Néhány éve a konkrét ajándékok virtuálissá alakulnak egyre nagyobb arányban. Én vagyok a felelős. Szándékosan úgy neveltem Őket, hogy az igazi ajándék: TŐLEM-NEKED…, mert érdekelsz, figyelek Rád, tiéd az időm. Egyre könnyebb megvalósítanom magamnak is.

A mostani ünnepsor megint újdonság. Örömökkel, szorongásokkal túlfűtött. Miklós (Mikóca-baba), révbe ért. A héten kedves barátnőjéhez költözött (én meg kaptam egy nyolc éves kislányt, Katicát, – a kedves lány, mint anyuka révén). Marci fiam (Mackó) is párra lelt a szomszédban. Több, mint húsz éve ismerik, kedvelik egymást – most csodálkoznak mélyebben egymásra.  Dani legény (Danac) lázasan keres a színházak programjában, hová vigye friss szerelmét, Barbit. Úgy érzem, mindhárman jól vannak, szeretik egymást. Talán.

Néhány éve Chanukarácsonyt ünneplünk. Nincs fenyő, legfeljebb tiszafaág, csak alma, az együttétkezés ritka áhítata. Vendégünk szokott lenni Rózsa néni, és Péter. Nekik mi vagyunk a család. Halászlé, mákosguba, flódni. Megint öten ülünk az ünnepi asztalnál.

Mi jár a fejedben?

homework help high school chemistry essay wirting who can do my assignments essay writing services recommendations food essay