Kötelező gépjármű felelősségbiztosítás – utoljára a régi módon

dugoEbben az évben még a szokásos feltételekkel kezdődik a felelősségbiztosítás átszerződési szezonja.
Vagyis minden ugyanúgy zajlik, mint régen: Október 30.-tól november 30.-ig mondhatjuk fel a régi szerződéseinket és december 31.-ig köthetünk kedvezőbb feltételekkel újat.

Változás lesz azonban 2010. január elsejétől.
Az új kormányrendelet jelentősen eltér majd az eddigi szabályoktól, ugyanis a szerződéskötés időpontja lesz mérvadó. Ennek időpontja után egy évvel lesz a biztosítás évfordulója, az eddigi december 31. helyett.
Tehát ha februárban vettünk autót, a biztosítás évfordulója a következő év februárjában lesz, mindig egy naptári évfordulót követően.
Viszont ez csak az autót vásárlókra vonatkozik, akik a meglévő járgányaiknál maradnak, azok számára megmaradnak a régi szabályok.

Nem változik viszont, hogy a következő évre esedékes tarifákat továbbra is október 30.-ig hirdetik meg.
A változtatás célja, hogy az évi mintegy 7-800 000 ügyfél, aki biztosítót vált, ne erre a két hónapra adjon egyre kezelhetetlenebb adminisztrációs feladatot. Számítások szerint ugyanis néhány év múlva az autótulajdonosok döntő többsége új autó vásárlásával a naptári évfordulóra fog átállni.

Mi jár a fejedben?

online homework assignment help essay for $ help with homework for custom written essay war essay