Éva

Boldog gyerekkorom volt. Nem szenvedtem semmiben hiányt, leginkább szeretetben és odafigyelésben nem. A szüleim okosan és következetesen neveltek, és csak kevés dolog volt, amit már gyerekként úgy láttam, máshogy fogom csinálni. Egy valami azonban súlyos teherként nehezedett a vállamra és ez alól a teher alól csak nagyon, nagyon sokára sikerült felszabadítanom magam. Szüleim első gyermekeként jöttem a világra. „Mindegymilyennemű” gyermeket vártak, de a lelke mélyén sem apa, sem anya nem tudott megbarátkozni azzal, hogy lánynak születtem. Mindkettőjüket más-más szempontból nyomasztotta a tény, de abban azonos platformon álltak, hogy a nőt nem szabd előcsalogatni ebből a gyerekből. Apa azért látta ezt fontosnak, mert saját démonjaiból indult ki és nem tudott elvonatkoztatni attól a férfitól, aki az apa-állarc mögött élt. És mivel a vér erejében is ősidőktől fogva hitt, sosem bocsátotta volna meg magának, ha ez az erő egy bárcában testesül meg. Ez a vér ugyanis férfiként erény, nőként viszont szégyen. Anya is hitt apám vérének erejében, és a vér erején túl csak az ostobaságtól félt jobban. És ha egy nő ostoba, az csak akkor bocsátható meg neki, ha, legalább szép. Na ez az, ami sosem voltam. Kényszerpályára kerültem hát, : anyám részéről okos, tájékozott, értelmes, apám részéről pedig határozott, gyakorlatias, és férfias – nővé kellett volna cseperedjek. Mindig felületes voltam. Számtalan dolog érdekelt, de annyi idő nem volt még relativitáselméletileg sem, amennyi elegendő lett volna ahhoz, hogy a sok mellett legalább egyben tökélyre fejlesszem a tudásom. Megmaradtam hát félművelt sokoldalúnak azzal az Isten adta tehetséggel, hogy azt a keveset legalább remekül menedzseltem. Keveset olvastam, de tudatosan, kevés nyelvet beszéltem, de sok latin szót ismertem, és ami a legnagyobb kincs, a bölcsesség látszatával voltam képes hallgatni. Ezeket mind az anyai célkitűzésnek való megfelelés során alakítottam ki, amit Ő, – teszem hozzá nagyon ügyesen – a hiúságomra apellálva kényszerített ki. Apám második utas megoldást választott. A példa erejében bízva szőlőt műveltünk együtt, metszettem egy csapra két szálra, kapáltam rotációs kapával, kacsoltunk, tetejeztünk, miközben  verseket szavalt vég nélkül. Együtt nőttem fel Babitscsal, Radnótival, Mécs Lászlóval és Adyval. Volt, hogy szereltünk, fúrtunk, faragtunk, majd hirtelen bevágott mindenkit az autóba és felvágtatott velünk a kőszegi hegyekbe, hogy a tüdőnkön keresztül tudatosodjék bennünk a szabadság határtalan érzése. Fák, gyomok, gombák, mind- mind általa kerültek közel hozzám. Vadászott, földet és szőlőt művelt, olvasott, és barkácsolt. Ha kellett gombot, ha kellett nadrágot varrt. Rettegett mindenfajta kiszolgáltatottságtól. Még ma is terhes, hogy senki sem hasonlít hozzá. Számomra ilyen a tökéletes férfi. Vakon követtem hát és észre sem vettem, hogy elrejtette bennem mindazt, amit a páromban keresek. Néha rádöbbenek, hogy olyan univerzálisra sikerültem, hogy a luddista mozgalom idején szétvertek volna a kényszerszinglik. No de „ serse la femme!” Hát, próbált az kitörni, de érthetetlen ellenállásba ütközött mindenütt. Felismertem a tokmánykulcsot, kiválóan kezeltem a Black and Deckert, kevertem a permetlevet, szagáról azonosítottam a Xiladekort, de 19 éves koromig nem jártam kozmetikusnál, csodálkozva néztem a fehérnemű osztályok csipkében tobzódó árukínálatát és nem értettem, mitől illatoznak egyes nők, mint egy friss, tavaszi erdő. Míg a barátnőim pasikkal moziba jártak, addig én apámmal filozofálgattam a szőlőtőkék között bandukolva zalai birtokunkon. Egy délután apámat váratlanul meglepte néhány barátja a szőlőben. A Balatonról tartottak hazafelé és tudták, apát többnyire ott találják. Fáradtak voltak, meg éhesek is, de a férfinép mindig jókedvű egymás társaságában, és amíg apa körbevezette őket a ház körül, engem egy kis harapnivaló összedobásával bízott meg. Bementem hát a pincébe, ahol tragikus állapotok uralkodtak. Kosz és rendetlenség mindenütt. Azt sem tudtam, mihez kapjak. Mint egy Síva láttam dologhoz, és mintegy fél óra alatt sikerült is az elvárásaimnak megfelelő körülményeket teremtenem. A felesleges és oda nem illő dolgokat eltüntettem, összesöpörtem, portalanítottam, a függönyt az ablak két oldalára rendeztem egy-egy szőlőkötöző rafiával. Fehér abroszt terítettem az asztalra, gyertyát a közepére, vadvirágot egy tejes csuporba.. Sótartóban só, vágódeszka, kőtálak. Begyújtottam a vaskályhába, kamrájában mosott krumplit sütöttem hajában. Kenyeret vágtam egy kosárba, vajat, lilahagymát, töpörtyűt pakoltam ilyen-olyan ibrikekbe, a konyhakertből paradicsomot, paprikát halmoztam egy cserépedénybe. A székeket, padokat elrendeztem az asztal körül, egyikre másikra rádobtam valami textilfélét, még egy rongyszőnyeg is került a padlástéglával burkolt pince padlójára. A csapat egymás ugratásában élesített elmével, felhevülve lépett a korábban elhagyott pincehelyiségbe. Kissé meghökkentek a változáson, de jóleső örömmel adták át magukat a hirtelen kerített vacsora örömeinek. Körbeülték az asztalt, koccintgattak, kiabáltak, miközben én állva figyeltem, minden a helyén van-e, talál-e mindenki kedvére valót, szóval, alázatosan szolgáltam. Szótlan boldogságban legeltettem a szemem a férficsapaton, amikor tekintetem találkozott az apáméval. Hosszan és mélyen időzött rajtam, elgondolkodva. Valamiféle távolság ékelődött közénk, kissé idegenként nézett rám, de érdeklődve. Nem rántottam el a fejem, álltam a tekintetét. De veszélyes kapu a szem. Nem csak kifelé lát rajta az ember, a befelé kutakodó idegennek is szabad az út a lélek és az agy legrejtettebb bugyraiba. Szinte olvasni tudtam a gondolataiban. Büszkeség fogta el, ugyanakkor páni félelem. Az, amit egész addigi életem során megpróbált elnyomni bennem,- a Nőt -, utat talált magának a konyhaajtón keresztül. Learatta a babérokat barátai dicsérő szava nyomán, amivel otthonteremtő erőmet jutalmazták, ugyanakkor kétségbeesetten vette tudomásul, hogy Éva felült az almafára és lilahagymával körített töpörtyűt nyújt feléjük. Ott, és akkor értette meg, hogy nincs már mit tenni, előbb vagy utóbb eljön az idő, amikor valamelyik idegen férfi is, felismeri a lilahagymás töpörtyűben az almát. KIBABAYA 2009.

Mi jár a fejedben?

best resume writing services washington dc help writing dissertation writing a good essay write my research paper for me college essays