Töklámpás

Egykor önmegvalósító konyhát vezettem. Tulajdonképpen körülöttem minden erről szólt, az önkifejezésről, miért pont a konyha maradt volna ki. Ton in ton teríték, hozzá kontrasztos szín és meglepő íz kompozíció. Képzőművészet és metakommunikáció a gasztronómia speciális eszköztárán keresztül. „Szeress Mexikóban” és „Babette vacsorája”, vagy bármi, amit a szenvedélyes vágyról tudni kell. Az étel körül baráti társaság, irányított fények, intellektuális végszavak, „ -közétek való vagyok -” összebólintások.
Aztán az élet csavart egyet rajtam, könyörtelen fordulatot vett, de mint a rodeo-sexben, próbáltam nyeregben maradni.
Az önmagáért való feladatokra hirtelen nem maradt időm. Tervezni kellett, tenni, dönteni, felelősséget vállalni, itt, lent, két lábbal a földön.
A landolás sikere az idealizmus világából kétséges volt ugyan, de az ébredés utáni élet fantasztikus élményekkel lepett meg. Új jelzők jelentek meg a szótáramban: gyors, egyszerű, spontán, ám a varázslat iránti vágyat semmi sem tudta elnyomni. Valaminek itt még lennie kell! Vagy ha nincs, hát bele kell tenni.
Tökfőzeléket készítettem a barátaimnak egy alkalommal. Összesodort minket a sors innen-onnan, jól éreztük magunkat, és nem szerettem volna, ha az éhség vet véget a hangulatnak, – hát, nézzük, mi van alapon, – más lehetőség nem is volt.
Szinte észrevétlenül állítottam össze az ebédet, bekiabálások, nevetgélés, koccanó poharak és üvegek hangfoszlányai között sziporkák és némi olaj robbant a levegőben, miközben hagymát aprítottam, dinszteltem, piros paprikát suttyintottam, kaprot kevertem, kóstoltam, só, tejföl, friss toronyi kenyér – ami ugye fogalom – és tálaltam.
Harmónia azért most is volt ám, népiesre vettem az asztali formációt, aztán a terítés idejére szétrebbent társaságot asztalhoz parancsoltam és tálalni kezdtem a TÖKÖT.
Mellékes volt mi az ebéd, hiszen a hangulat nem szakadt meg és a társalgás közben a vegetáció automatizmusával kanalazni kezdtük az ételt. Aztán, fokozatosan, szinte észrevétlenül valahogy mindenki elhallgatott. Lopakodva tűnt át a harsány, kacagó kiáltozás összevissza, mégis ismerős ritmusú, szívet melengető kanálcsörgésbe.
Néztem az arcokat, már nem beszélgettünk, hanem befelé forduló lélekkel ízlelgettük, a régi emlékeket idéző főzeléket. Felrémlett szüleim szigorú tekintete, -hogy – na még egy kanállal,-
a menzák zsibongása, az úttörőtáborok fegyelemmel teljes hangulata és az első saját tökfőzelékem  illata.
A csilingelő kanalak csendjében ezerszínű gondolatok cikáztak. A kaporral és dinsztelt hagymával megbolondított tök gátlástalanul csúszott le a torkokon. A nyál összefutott a szájakban és csendes elmélkedéssé szelídítette a harsány délutánt, új fordulatot adva együttlétünknek, mindannyiunk számára egyértelművé téve, hogy miért is vagyunk mi együtt tulajdonképpen oly régóta. Az este ránk szállt, de mi csak ültünk és diskuráltunk az elnehezülő félhomályban, értettük a csendet, amivel a végtelenbe nyújtottuk volna a pillanatot.
Hát így gyújtott fényt számomra az én kis tök-lámpásom a saját trendi, modernkedő fúziós konyhám ébenjében.

KIBABAYA

2009

Mi jár a fejedben?

essays you can buy uk dissertation help narrative essay writing assignments do my assignment australia cheap essay writing service