Egy U2 rajongó Zágrábban

u2_1

Nagy elvárások nélkül érkeztem a horvátországi nyaralásból Zágrábba, a koncert helyszínére. Harmincéves rajongás után, már nem igazán izgatott milyen lesz a koncert. Öcsém is velünk tartott, pár osztálytársam is leutazott, így a „bemelegítés” az előzenekarral jól sikerült. Furcsálltam, hogy érkezésünkkor a stadion félig üres, de még csak hét óra lehetett, és folyamatosan szivárogtak be az érdeklődők. Egy kicsit sajnálom, hogy nem vettem 200 kunáért koncert pólót, de már annyi van itthon, hogy külön szekrényt kell ezeknek fenntartanom.

Kilenc órára hatvanháromezer ember töltötte meg teljesen a stadiont, a tömeg kezdett tapsolni, öcsémmel a Hajduk-Hajdukkal éljeneztünk, mire kedvesen megszóllítottak zágrábi fiatalok, hogy talán ezt mégsem kéne a Dinamo stadionjában. És ekkor beindult a zene.

Nemsokára besétált Larry, Edge, Adam, majd Bono. Az első pár szám az új albumról szólt, elég disszonánsan énekelték, de hát be kell melegedniük a legnagyobbaknak is.  Vagy az új számok túl összetettek és nehezen előadhatók élőben.u2_2

Dobro vece Zagreb!  – üdvözölte Bono az összegyűlteket az első dal, a Breathe után. Először koncerteztek Horvátországban. Bono nyilatkozta egy horvát napilapban hogy ez egy gyönyörű ország, egy gyönyörű néppel, akik hisznek abban, amit csinálnak, és ezt a koncerten be is mondta, óriási üdvrivalgást váltva ki.

Bono karizmatikus kisugárzása még mindig egyedülálló, elragadó. Larry Mullen jelentette ki, hogy 1976-ban, amikor muzsikusokat verbuvált az együtteséhez, és felvette Bonot, csak tíz percig volt övé az együttes, utána Bonoé lett a vezérszerep.

Az ír fiúk kisétáltak a hídakon a tömeget kettéválasztó pódiumra, mire a tömeg örjöngeni kezdett. A feleségemet próbáltam magasba emelni. Iszonyú magasak a horvát fiatalok!

1980 lehetett, amikor az újvidéki vár diszkójának bejárata előtt várva első szimpátiámat, felfigyeltem egy nagyon különös dalra. Csontig hatoló kristálytiszta gitárhang, állatian jó dobpergés, és egy érdes, különös hang. Már nem emlékszem eljött-e Ő, és mi is történt az este. 13 éves lehettem. Egy dolog biztos, olyan zenét hallottam ott, mely azóta végigkísérte életem, minden szép és rossz emlékem ez az együttes dalaihoz kötődik. Bármikor padlón voltam, bármikor boldog voltam, a U2 szólt. Bármikor U2 dal szól, tucatnyi emlék bizsereg bennem…

Előretolakodtunk. Csúnyán néztek bennünket. Egy tucat magyarországi fiatal közé sikerült bepréselődnünk. Egy romániai fiú motyogott a hátam mögött, azt nyögdécselte angolul, hogy reméli nem haragszanak rá, azért mert ő romániai. Elmondták neki, hogy csak a buta emberek gondolkoznak így, egyébként pedig, a U2 koncerten nincs magyar, romániai, meg horvát, hanem mindenki U2 rajongó.

1993-ban Budapesten láttam őket először élőben. Jesszusom, hová múlt a 16 év? Az is fergeteges buli volt, óriási elektronikai cirkusz, veséket berezonáló hangerő. Húsz kamionnyi felszerelés. Soha nem látott tömeg. Sok haver, sok alkohol, sok füves cigi. Öcsémmel az első sorban nyögtünk a tömeg nyomása alatt, az utolsó szuszt a refrénekre tátogva. A koncerten jöttem össze első feleségemmel. Megint U2 szólt bele az életembe.
u2_3
Legjobban a hangos zene tetszett. Imádom amikor minden pici háttérhang is hallatszik. A gyerekeim az unokatestvérem családjával hallgatták a házuk teraszán a teljesen tisztán és jól hallható koncertet, kilométerekre távol!

Élveztem, hogy egy nagyon tapasztalt csapat egy nagyon érett, nagyon jól szervezett, nagyon nagy költségvetésű show-jának vagyok részese. Nem kellett ugrálniuk, majomkodniuk, lazán, nyugodtan végignyomták a kétórás koncertet. Azt éreztem, hogy az ír fiúk majdnem ötvenévesen, millió koncert után már nem úgy muzsikálnak, mint 93-ban, de nem is szertném őket látni ugrabugrálni eszetlenül ilyen korban, mint a többi nagynevű hatvanéves komolytalan rockert.
Felemelő érzés amikor hatvanezer ember egyhangon énekli a refréneket. Hihetetlen milyen hatással van a zene az emberekre. Négyéves gyerektől hetvenévesekig mindenki ott ugrált, énekelt, és könnyezett akinek életét szebbé tette ez a zene. Ha mindenki ilyen zenét zenélne vagy ilyen zenét hallgatna, nem lennének háborúk a világban…

Bono a One dalt a horvátországi háborús áldozatoknak dedikálta, azoknak akik „meleg szívét a hideg ideák megsebezték”. A politikai blokk Aung San Suu Kyi, a burmai emberi jogok és demokrácia békés mozgalom vezetőjének szólt, „akinek egyetlen bűne, hogy a szabadságért harcol”.

Nagyon tisztelem és becsülöm Bono politikai aktivista szerepét, írigylem, hogy a karrierjét össze tudta ötvözni az igazságos politika szerepkörével, és felnézek rá, hogy egész életében a szegényekért és éhezőkért harcolt, és milliárd dollárokat sikerült megmozgatnia értük. Háromszor nominálták a béke Nobel-díjra. A mostani turné legdrágább jegyeiből – a színpad előttiekből -, 9 millió eurót terveznek begyűjteni, és teljes egészében orvosságok megvásárlásával Afrikába küldeni.  A többiek is fantasztikusan egyszerű, szerény, normális emberek. Írek. Büszkék, összetartóak, keményfejűek, vallásosak. Nem hülyítette meg őket a pénz, a hírnév. Értelmesen élnek. Azt, hogy Bono már három évtizede középiskolás szerelmével él, hű hozzá, négy gyermekük született, imádják egymást, és gyönyörű, bájos a felesége, már nem is akarom jelzőkkel ellátni… Imádom Írországot, imádom az íreket!

Edge szülinapja alkalmából a tömeg Boldog szülinapot énekelt neki, és Bono pezsgővel lelocsolta.
Dovidjenja Zagreb! Hvala Zagreb! – búcsúzott Bono a rajongóktól. Szokás szerint visszatapsoltuk őket még három dalra. A fények kialudtak, a tömeg szép nyugalomban kivonult egyetlen incidens nélkül, óriási üres söröspohár-tengert hagyva maga után.

Örülök, hogy részese lehettem egy egyedi, az ember életében ritka eseménynek. Eltekintve attól, hogy feleségemet emelgetve derekam becsípődött másnap, ezek a gyönyörű, éltető, felemelő, életre motiváló emlékek örökre elraktározódtak bennem. Érzem, hogy még szebb, még jobb, még türelmesebb ember lettem. Köszönöm U2!

Hozzászólások

  1. F.Nándor says:

    Kicsit számomra fesztivál hangulata volt az egész koncerti napnak, ugyan a zágrábbiak nem voltak minden téren teljesen felkészülve, pl. kevés étterem nyitott ki aznap. De visszatérve a koncertre, az előzenekarok is kitettek magukért, volt ott köztük pl. egy másik ír gyöngyszem is: Snow Patrol. Valójában az új album bemutatásáról szólt a koncert, de elég sok régi számot hoztak elő, kezdve a legöregebb számokkal: Sunday Bloody Sunday, The Unforgettable Fire, Pride, MLK, Until the end of the World, Where the streets have no name, With or without you (ha jól emlékszem egyik záró számuk volt), Beautiful Day, Elevation, Walk On, City of Blinding Lights, Vertigo… Bono valóban szeret politizálni, csak tartsa meg a balanszot, ellenben volt ott Desmond Tutu videóüzenete, meg a “Bloody Sunday”-be beleszövő “Rock the Casbah” refrén, ami számomra egy picit az arab-zsidó viszály figyelemfelhívását értelmezheti. Amit még szintén érdemes megemlíteni, az az óriás gyűrű-alakú monitor, amelyen körbe forogtak az élő képek. Egy szép pillanatban az egész gyűrű-rendszer lefele irányba kinyúlt, párszáz kismonitor hálószerűen kapcsolódott egymáshoz, gyönyörű látványt adva a továbbá pörgő rock-koncert élő képeivel. Bonóék végül vmivel több mint 2 órát játszottak nekünk. Minden pénzt megért. Walk On!

  2. Bosnyák Áron says:

    Előzenekarok?
    Volt a Snow Patrol előtt más is?

  3. pix2 says:

    Szerintem Ti oda a horvát sör miatt mentetek és nem Bono miatt.
    Ugyanakkor örülök, hogy egyáltalán valaki ilyen sok szemszögből számol be egy ilyen nagy eseményről.
    Köszönöm!

Mi jár a fejedben?

narrative essay writing help purchase essay papers online marketing paper accounting assignment help uk how to write an essay