A mi kis terünk – „Ezt nálunk nem lehet megvalósítani”

ter

Hallotta már ezt a mondatot? Vagy talán Ön is szokta mondani, ha valami jó külföldi gyakorlatról hall? Hát igen, csak sóhajtani szoktunk, amikor egy követni való jó példát vagy módszert hallunk, főleg ha a földgolyó tőlünk nyugatabbra lévő oldaláról érkezik, amire az első reakciónk: „Ezt nálunk nem lehet megvalósítani” vagy „Ez nálunk nem működik”.

Ezt mondták szó szerint a new york-i közlekedési hatóság vezetői is, amikor előálltak azzal a javaslattal a PPS (Projekt for Public Spaces, azaz a Közterekért Projekt) mozgalom szervezői, hogy közösségi tervezéssel alakítsanak át egy romló állapotú útkereszteződést, amely a környék minden szempontból egyik legforgalmasabb tere is volt. Szinte hihetetlen, de megvalósult, és működött.

Nagyon tanulságosak azok a városfejlesztési konferenciák, ahol elsősorban nyugati országok új fejlesztési módszertanait lehet ellesni, tanulni, és láthatóvá teszi, hogy mitől működik valami más országokban. De az örömhír, hogy magyar példák is vannak már és igen bíztatóak. Szenvedélyesen kutatom, vajon valóban nem tudna-e ez a jó minta nálunk is szélesebb körben elterjedni. Ha a dolog mögé nézek, akkor mindig rá kell jönnöm, hogy ugyanazokra az okokra vezethetők vissza a jó példák terjedésének lassúsága:

1. Még nem láttak, nem hallottak a döntéshozók ilyen módszerről
2. Ha ismerik a módszert, nem tanította meg nekik senki, hogyan kell úgy levezényelni, hogy ne legyen belőle bukás

Számtalan sikertelen lakossági fórumról számolnak be az önkormányzatok vezetői ma Magyarországon, és ugyanazzal a technikával próbálják az állampolgárokkal elfogadtatni az új projekteket. Szakmai ismertetéssel, színes prospektusokkal, sütivel, kólával, de olykor még szükség van a biztonsági őrre is a hangosabb ellenvélemények eltávolítására. Hiába van meggyőződve az önkormányzat arról, hogy egy projekt megfelel a településnek, a választópolgárok mégis elégedetlenek, morognak, hangoskodnak. Mit mondunk ilyenkor2?

Hát ilyen ez az ország, itt tartunk

Az örökös lemez. Mert nem találunk más magyarázatot, de ebbe nem lehet beletörődni. Ha nem értjük meg, hogy valami miért nem működik, vagy azt, hogy mit kellene tennünk ahhoz, hogy működjön, akkor nem is fogunk tenni érte semmit.

Állítom, hogy de, ezt nálunk is meg lehet valósítani. Tarthatatlanná vált a társadalom és a gazdaság mai helyzete települési és országos szinten egyaránt, így nincs más választás, mint a régi módszereket lecserélni, és újabbakat bevezetni. Úgy gondolom, hogyha valaki egy jobb módszer ismeretének, birtokában van, ami megváltoztathatja az emberek életét, akkor kutya kötelessége azt teljes mélységében megérteni, megtanulni, hirdetni és alkalmazni. Ez, pedig az együttműködésen alapuló közösségi tervezés.

De honnan tudjuk, hogy ez a jobb módszer?

Hogyan tűzze ki a polgármester vagy a városvezetéséért felelős önkormányzat a települése céljait? Nem a város vezetésének kell a célokat kitűzni, mégiscsak pillanatnyilag neki a legnagyobb a rálátása a helyzetre?

Erre az ellentmondásra találták ki, a nálunk stabilabb demokráciát építő országokban, azt az új városfejlesztési módszert, amit közösségi tervezésnek neveznek. Ma már számos részén a világnak, még tőlünk keletre is terjed és működik ez a városfejlesztési módszer. Ennek segítségével terveznek meg egy teret, vagy hoznak létre akár egy egész városfejlesztési stratégiát.

Nehogy már Józsi bácsi tervezzen a szakemberek helyett!

Nehéz elhinni, de igen! Van egy olyan tervezési módszer, amely nem tesz mást, mint a tervezés és a társadalmi kommunikáció sorrendjét és szereplőit felcseréli. Előbb kommunikálnak, és utána terveznek, és nem a szakemberek terveznek, hanem az ott élők, és csak később vonnak be urbanistákat a tervezési folyamatba. A teret vagy a várost az ott élő közösség tervezi meg.

A legnagyobb probléma a hagyományos tervezési módszernél az, hogy a külső szakemberek  nem ismerik igazán mélyen az ott élők életmódját, napi szokásait, és ezen ismeretek nélkül egy elképzelt ideális kép alapján a főépítész (ha van) és a tervező, zárt ajtók mögött megtervezi a térhasználatot, anélkül, hogy megtörténne az ott élők igényeinek, életmódjának a mélyebb megismerése, és megértése, avagy az ÉRTÉKVÁLASZTÁS-a. És ebből keletkeznek később a hatalmas viták.

Tehát azt, hogy mi a fontos és mi nem, az ideális, követendő kép megalkotását építészekre vagy más szakemberekre bízzák. De hát ők csak a saját maguk számára ideálisnak tekintett képet tudják megalkotni, és kimarad az a mozzanat, hogy az ott élők kitalálják, hogy ők mit szeretnének, hogyan akarnak élni, mi az, amit fel tudnak vállalni, mi az, ami igazán előre viszi az életüket.

31

Az USA-ban működő Projekt for Public Spaces (Közterekért Projekt  www.pps.org ) mozgalom, a világ különböző kultúrájú országaiban, az USA-tól Örményországig is ezt az úgynevezett közösségi tervezési módszert alkalmazza. Egy nagyon tanulságos könyvecske is létezik már az Ökotárs alapítvány kiadásában, amelyet a 2008. október 7.-i konferenciájukon mutattak be, címe: „Hogyan varázsoljunk újjá egy közteret?” Ebben sok külföldi és magyarországi megvalósult példával mutatják be, a tértervezés közösségi módszerét.

A mozgalom jeles képviselője, Steve Davies a konferencián meggyőzően mutatta be azokat a nemzetközi példákat, amelyekből világosan látható volt, hogy a módszer működik és sikeres.

Egy amerikai város valóságos fesztivállá varázsolta
a tervezési folyamatot (forrás a „Hogyan varázsoljunk
újjá egy közteret?” című könyv). Vajon mennyire vonhatók be
az itt élők a köztérfejlesztés megvalósításába, ha a tervezés
folyamatába is ilyen komolyan kikérdezték a véleményüket?

A tervezők által tervezett terek általában támadásnak vannak kitéve, vagy legalábbis nem olyan sikeresek, mint a közösségi tervezés során megszületett terek. Ez miben mutatkozik meg? Abban, hogy vagy elnéptelenednek, vagy olyan csoportok veszik birtokukba, akiknek nem szánták, pl. bicikliző, gördeszkás fiatalok, akik aztán letapossák a parkosított területet.

William H. Whyte kutatta, hogy miért mennek ki az emberek egy térre. Ezek annyira egyszerűek, és nyilvánvalóak, hogy észre sem vesszük. A kutatásaik során megfigyelték azt is, hogy minden közösségnek egyedi vonásai, erősségei vannak, és hogy a közösségeknek saját erejük van, és arra támaszkodva képesek regenerálódni is. Margaret Mead antropológus szavai ezek, aki kutatásai során szerzett tapasztalataival fontos dologra hívja fel a figyelmünket: „Sohase kételkedj abban, hogy egy kis csoport meggondolt és elkötelezett polgár megváltoztathatja a világot. Tulajdonképpen ez az egyetlen mód rá.”

A konferencián Steve Davies előadásából, és a fent ajánlott műből is kiderül, hogy a közösségi tervezés pont erre a belső erőre épít. Egy adott közösség számára legjobb tér, vagy legjobb város tervét, stratégiáját az adott közösség tudja megalkotni. Ebben van a közösségi tervezés hallatlan ereje, amit ezekben a válságos időkben is, mint legjobb problémamegoldó eszköz, alkalmazni kell és lehet.

A közösségi tervezés egy olyan közös tanulási folyamat, amely során feltárulnak, és megújulnak az adott közösség belső erőforrásai, és megfogalmazódnak azok a gondolatok is, hogy ők mit tehetnek magukért. Ez az, amit öntudatlanul is elvetünk, amikor szakemberekre bízzuk a tervezést, és kihagyjuk ezt a belső megújulási folyamatot. A módszer hallatlan előnye, hogy az emberek közben egymásra találnak, újból barátságok, ismeretségek köttetnek, és beindul a felelős gondolkodás saját jövőjük irányában. Micsoda tőke ez, és mennyire hálásak a választópolgárok, ha úgy érzik, hogy fontos a véleményük. Ez pedig, milyen hallatlan biztonságos lehet a politikus számára, akinek 4 évente el kell számolnia arról, hogy mit mutatott fel. Megtettük, amit közösen elterveztünk! Vajon mennyire lesznek a helyiek aktívak az így létrehozott vízió megvalósításában?

Magán pénzek aktivizálása

Ha a helyi közösség a tervezésbe bevonásra kerül, az olyan erőforrássá válik, amely akár arra is hajlandó, hogy magán pénzek felajánlásával is segítse a folyamatot. Erre volt példa sok esetben, hogy pl. Detroit elnéptelenedett főterének közösségi tervezése után 3 millió dollár jött össze a tér átépítésére a környékbeli kereskedőktől, illetve azoktól, akik ebben fantáziát láttak. Azt gondolhatja most a kedves olvasó, hogy ez csak az USA-ban történhetett meg. A budapesti Kammermayer tér Várostervező valóságshowja után a környező üzletek, bankok civilek egyesületet alakítottak, és a felajánlásaikból 6 millió Ft jött össze a tér rendezésére.

Workshopokon tervezik a tereket, parkokat. Óriási közösségfejlesztő ereje van, mindenki élvezi a közös játékot. (forrás: a www.pps.org honlapja)

A közösségi tervezéshez és az együttműködési folyamat lebonyolítására megfelelő kommunikációs módszerek is kellenek. Ezeket a módszereket ismerik és gyakorolják is már Magyarországon, de mivel kevés a megrendelője ezeknek, ezért nem találkozunk gyakran ilyen példákkal. A közösségi tervezést, pedig ki lehet terjeszteni más falu-, város-, térségfejlesztési stratégia megalkotására is, amely a jövőtervezés egyik kihagyhatatlan lépése. A szakmai anyagoknak nem zárt ajtók mögött kellene elkészülniük, hanem ezt a kommunikációt alternatív megoldásokkal támogatni. Az így előkészített tervek, elképzelések, stratégiák felett a döntéshozók felelősebb és támogatottabb döntéseket tudnának hoz1ni.

Marthi Zsuzsa, a Halhatatlan Polgármesterek Titkos Társasága (www.hptt.hu) blog írója.

Mi jár a fejedben?

write articles for money i need help writing my college paper write a short essay on global warming dissertation review service write college essays