Befektetések – nem középiskolás fokon

Új rovattal gazdagodik magazinunk.

Már a kezdetektől azzal a hittel vágtunk bele barátaimmal együtt ennek a honlapnak a készítésébe, hogy sikerül a pénzügyeket kiemelni a tabu témából, talán többeket sikerül ráébresztünk arra, hogy a pénzhez való viszonyunkat, a minket körülvevő anyagi javainkat meg kell tanulnunk magunk, családunk számára okosan, tudatosan használni.

Nem a pénz központi, mindenható voltát hangsúlyozzuk. A pénzt, mint eszközt, az életünk során – a helyén kezelve ugyan -, de tanuljuk meg menedzselni.

Reményeink szerint ez a rovat magas fokon képes olvasóink befektetési igényeinek, elvárásainak megfelelni.

Segíteni fogunk abban, milyen szempontokat fontos szem előtt tartani egy befektetési döntés meghozatala előtt.

Kiváló szakemberek igyekeznek eligazodást, tanácsot nyújtani és válaszolnak kérdéseikre. Elemzéseket teszünk közzé, befektetési döntéseikhez folyamatos szakértői tanácsadással állunk rendelkezésükre.

Nagy örömmel jelentjük be, hogy ezeknek a céloknak a megvalósításában, új befektetési rovatunkban, felkért szakmai együttműködő partnerünk az SPB Befektetési Zrt. lesz segítségünkre.

Mudri István főszerkesztő

epulet2

Bemutatkozik az SPB Befektetési Zrt.

Az SPB Befektetési Zrt. a magyarországi privát banki piac egyik meghatározó, független intézménye, amely Közép- és Kelet-Európában egyedülálló módon képes mind a regionális, mind pedig a globális befektetési lehetőségek semleges értékelésére és hatékony elérésére.

Az SPB nevét alapítójáról Wolfgang Samesch-ről kapta, innen ered a Samesch Privát Bank elnevezés. Társaságot tulajdonosai 2000-ben hozták létre azzal a céllal, hogy egy Magyarországon még új típusú, de Nyugat-Európában jól ismert irányvonalat jelenítsen meg a hazai piacon – a független befektetési tanácsadást.

A részvénytársaság küldetése, hogy Magyarországon egyedülállóan olyan független intézményként dolgozzon, mely képes a nemzetközi piacok értékelésére és hatékony elérésére.

„Valljuk, hogy feladatunk nem „saját termékek” vagy stratégiai partnereink termékeinek értékesítése, hanem a felmerülő befektetési stratégiai kérdésekre és elképzelésekre autentikus, minden részletre kiterjedő válasz megadása és ennek végrehajtása.”

 

 

 

 

A függetlenség – mint alapvető stratégiai érték

Külön érdemes kiemelni, hogy az SPB Befektetési Zrt. privát banki szolgáltatóként teljes mértékben független, amely lehetővé teszi a legmagasabb minőségi követelményeknek való megfelelést és az Ügyfelek igényeinek legmegfelelőbb termékek tárgyilagos kiválasztását. Független szereplőként képes ugyanis elkerülni azt a nem ügyfélérdeket szem előtt tartó megoldást, hogy kizárólagosan a cégcsoport saját termékeit legyen kénytelen forgalmazni. A tulajdonosok bizalma, valamint az ügyfeleink iránti elkötelezettség megköveteli továbbá, hogy a társaság tevékenységét a biztonság, szakmai hozzáértés, valamint a diszkréció hármasa által kijelölt vonalak mentén folytassa, vagyis azon elvek szerint, amelyek az Ügyfelek elégedettségének maximalizálása és az Ügyfelek bizalmának hosszútávon történő megtartása szempontjából kiemelt jelentőséggel bírnak.

A függetlenség az SPB Befektetési Zrt. számára olyan versenyelőny, amely biztosítja a hazai és nemzetközi piacokon a megoldási változatok közötti objektív értékelést és döntéshozatalt.

 

Partneri hálózat

Az SPB a pénzügyi célok megvalósításában a világ legrangosabb intézményeivel dolgozik együtt anélkül, hogy bármelyik partnerüknek kizárólagosságot biztosítana.

Az befektetési bankház fő tulajdonosa a bécsi székhelyű Wiener Privatbank und Immobilien AG, amely egyike Ausztria vezető privát banki intézményeinek.

Az SPB Befektetési Zrt. büszke arra, hogy az HSBC -mely a világ második legnagyobb bankja- stratégiai partnere lehet Magyarországon. E mellett számos elismert nemzetközi intézményt is partnerünek tudhat, melyek közül a legfontosabbak -a teljesség igénye nélkül- a Fidelity, a Goldman Sachs, a JP Morgan, a DWS, az ABN-Amro, a Baring, a Parvest, a Deutsche Bank, a Nordea, a Pioneer, a Rotschild – illetve számos más szolgáltató mellett, – a világ egyik legpatinásabb privát bankja – a Pictet is.

A kereskedés gyors és hatékony végrehajtásában a világ 2. legnagyobb bankja az HSBC, illetve az HSBC Trinkaus & Burkhardt (alapítva 1785) áll rendelkezésére.

Az SPB Befektetési Zrt 2006. októberétől a HSBC alapok magyarországi főforgalmazója.

 

 

Az SPB által már Magyarországon is elérhető a direkt, egyéni célokra és igényekre szabott befektetési szolgáltatás

Az SPB Befektetési Zrt. tőzsdetagságán és globális partnerhálózatán keresztül biztosítja az összes eszközosztályba történő befektetés lehetőségét hazai és nemzetközi viszonylatban.

Privát banki szolgáltatásunk a rendelkezésre álló készpénzből elérhető hozam optimalizálását jelenti a pénzügyi piacokon kibocsátásra került különböző instrumentumok megvásárlása révén.

A privát banki szolgáltatások legtöbb információt valamint magas szintű pénz-és értékpapír ismereteket igénylő feladata a befektetés-tervezés, tanácsadás és portfoliókezelési szolgáltatás. A szolgáltatás nyújtása során az SPB olyan magatartást képvisel, amely Önnek megfelelő körülményeket teremt befektetési elképzeléseinek zavartalan ismertetésére, érezheti, hogy vagyonát igényeinek megfelelően, magas szintű szaktudás birtokában lévő szakemberek biztonságosan kezelik.

A befektetés tervezésével és a portfoliók kezelésével foglalkozó tanácsadóink a befektetés tervezési és kezelési feladatok elvégzése során folyamatosan vizsgálják a:

  • hazai és nemzetközi gazdaság makro- és mikro-ökonómiai folyamatait
  • az egyes gazdasági események hatására várható változások elméleti és piaci hatásait
  • a hazai és nemzetközi értékpapír-piaci instrumentumok jelenlegi és várható mozgásait
  • egyéb alternatív befektetési formák lehetőségeit
  • a pénzügyi és tőkepiaci változásokat, valamint a legújabb termékek megjelenését

 

 

Befektetési tanácsadás

 

A befektetési tanácsadás keretében az SPB feladata, hogy az egyéni igényeknek megfelelően nyújtsanak információt.

Szolgáltatásunk kiemelt eleme, hogy a társaság által különböző forrásokból – többek között legnagyobb partnerek által közvetített elemzésekből – megszerzett információkat,  ügyfeleink  számára egyszerűen és érthető módon folyamatosan közvetítsék. E szolgáltatás hozzásegíti ügyfeleinket ahhoz, hogy igényeiknek megfelelően részt vegyenek a portfolió kezelés során felmerülő döntési folyamatokban.

Az SPB által nyújtott szolgáltatások már 5 millió Forint vagy ennek megfelelő deviza birtokában elérhetők.

Mi jár a fejedben?

buy custom essays homework help out essay online homework answers sentence starters for essays