Egyik tizenkilenc, másik egy híján húsz

Az öreg arab halálán lévén, meghagyta, hogy tizenkilenc szép lovát három fia örökölje.

A legidősebb fiú kapja lovainak felét, a középső a negyedét, a legfiatalabb az ötödét. Mikor apjuk meghalt, a három fiú nem tudta a végrendeletet végrehajtani, hiszen nem vághatták a lovakat több részre. Elhívták tehát a blocs kádit, aki, hogy a problémát megoldja, magával hozott egy lovat. Így az összesen a húsz ló felét, azaz tízet adott a legidősebb fiúnak, negyedét, azaz ötöt a középsőnek, és ötödét, azaz négyet a legfiatalabbnak. A maradék egyet pedig – a sajátját – hazavitte. Így tehát minden rendben volt a végrendelet végrehajtása körül.

Vagy talán mégsem?

Ötleteiket a feladvany@gmail.com címre várjuk

A helyes megfejtők között egy darab Füles magazint sorsolunk ki. A megfejtést a következő feladványban tesszük közzé (jövő kedden).

Az előző heti feladvány megoldása:

Első lépésben egy házaspár átmegy, utána a férj visszajön. Másodszor a férfiak mennek át, majd a második férj visszajön. Végül a második pár evez át. (Arról azonban nem szól a krónika, hogy a parton egyedül hagyott feleségek nem csalták-e meg férjüket egy odavetődött idegen férfival…)

Sajnos ezúttal nem érkezett helyes megfejtés.

forrás: doksi.hu

válogatta: Lovász Péter

Mi jár a fejedben?

writing an essay help best scholarship essays writing a thesis proposal write introduction essay letter writing services